Otthon

Zserbógolyó, avagy totális csődből új recept

Hogyan születnek a karácsonyi receptek? Biztosan nem úgy, ahogy egy ötgyerekes háztartásban. Vagyis kényszerből. Mert menteni kell, ami menthető.

Néhány éve történt… 24-én. Hiába igyekeztem, időt-energiát beosztva, mégsem tudtam magam sokszorozni. Nem szoktam már szenteste napján sütni, mert az már az ünnepi készület, a megállás ideje. Sütésre meg ott van az advent. Feltett szándékom, hogy nem leszek süteményillatot árasztó zsémbes fúria a gyerekeim számára.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Szabad-e sütni 24-én?

Mégis abban az évben 24-e délelőttre maradt a zserbó, amit meg kell sütni, hiszen szeretik, nagy a szomorúság, ha elmarad. Sebaj, belefér, megcsináljuk. Vannak fura szokásaim – bár ha belesnék más háziasszonyokhoz, lehet, hogy kiderülne, mindenki így csinálja –, mindenesetre a férjem szerint nem a padlóra kéne tenni a kihűlt süteményt. De hát ott szépen kihűl… És még hely is van… Szóval jó szokásomhoz híven a kőre tettem hűlni a konyha egy eldugott sarkába az illatozó zserbót, mert a padlólap milyen jól elvezeti a hőt. Várta szépen a sorsát, a csokimázat.

Titokzatos lábnyom

A gyerekek csinálták a dolgukat, készülődtek, jöttek-mentek, semmi feltűnő rendellenesség, szokásos ünnepi szedett-vedett boldogság. Ebéd után elküldtük őket aludni, én meg készítettem az étcsokit, hogy bevonjam a zserbót, amikor látom, hogy valami furcsaság történt vele. Elsőre nem fogtam fel. Egy szabályos lábnyom. De kié? Nem kisgyerek lába ez. Kimértük, végiggondoltuk, és kikövetkeztettük, hogy csakis egy bizonyos gyerekem lehetett a 38-as papucsával. Azt hittem, ott dobban utoljára a szívem. Szerencséje volt, hogy nem volt ott, mert karácsony ide vagy oda, leüvöltöttem volna a fejét. Vettem egy nagy levegőt, és igent mondtam a szeretetre, ami mindig bölcs lépés, ha sikerül… Aztán jött odaföntről az ihlet is (meg beugrottak korábban olvasott gasztroblogos sztorik), összegyúrtam a zserbó széttaposott kétharmad részét, kis golyókat formáztam belőlük, és csokiba mártottam.

Az ünnepi asztalnál senki nem kért a hagyományos zserbóból, mindenki a kis éjfekete golyókra pályázott. Így vonult be a családi történelembe a zserbógolyó. Azóta tudom, hogy nincs menthetetlen helyzet, és igazából minden a javunkra válik.

Fotó: iStock.com/tanjichica7

Fotó: iStock.com/tanjichica7

Mi így csináljuk

Aki ki akarja próbálni, mi így csináljuk: fél kiló lisztet elmorzsoltam 25 dkg margarinnal, mindezt a legerősebb gyerekkel, aki nem fél attól, hogy gusztustalan lesz a keze. Aki segíteni akar, de még mást nem tud, beleöntögeti a többi hozzávalót, amit kikészítek: 4 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 1 tojássárgája (na itt szoktak visítani), 1 dl tejföl, 0,5 dl tej, 1 dkg élesztő. Nem variálok, mert arra nincs lehetőség. A cél, hogy mindenki hasznosnak érezze magát, és még sütemény is legyen belőle. Összeállítom a tésztát, 3 gombócot formálok belőle, majd hagyom kicsit pihenni. A tölteléket 5 éves kor felett bárki összeönti nekem: 30 dkg darált dió, 25 dkg porcukor (csak ők darálhatják), 1 üveg baracklekvár. Kinyújtom egészen vékonyra az első tésztát, na ez már az én feladatom. A legnagyobb sütőlemezre fektetem. Rá a fele töltelék, kislányom szétkeni, beborítom a következő tésztával. Töltelék, majd megint az utolsó tészta. Megszúrkálja a kicsi a villával, és 180 fokos sütőben 25–30 percig megsütjük. Teljesen kihűtöm. Ha belelépnek, ha nem, a felét összegyurmázzuk a gyerekekkel, és kis olajjal felolvasztott étcsokiba mártjuk. Egyedül 30 percnyi feladat, gyerekekkel inkább 60. Éljen a zserbógolyó és a karácsonyi béke!