Egészség

Újabb gyógyító hatását fedezték fel a gombáknak

A gomba étrendben iktatása sok szempontból előnyös. Japán kutatók most a férfiakat érintő egyik legrettegettebb betegség és a gombafogyasztás kölcsönhatását vizsgálták és jó hírt közöltek.

Az ázsiai gyógyszerekben és gyógyászatban a gomba nagy szerepet kapott már rég óta, de csak manapság kezdték el tudományosan vizsgálni hatásukat. Egyre több tanulmány szól arról, hogy a gombáknak gyulladáscsökkentő és antioxidációs hatásuk van.

A rendszeres gombafogyasztás megelőzheti a prosztatarákot. Fotó: shutterstock/Africa Studio

A rendszeres gombafogyasztás megelőzheti a prosztatarákot. Fotó: shutterstock/Africa Studio

A legújabb kutatást japán tudósok végezték, amelyben olyan férfiakat vizsgáltak, akik rendszeresen gombát ettek. Több mint 36 ezer 40 és 79 év közötti férfi egészségének alakulását követték 13 éven keresztül. Arra a megállapításra jutottak, hogy azoknál a férfiaknál, akik hetente legalább háromszor beiktatták étrendjükbe a gombát ötödével, vagyis 17 százalékkal csökkent a prosztatarák kialakulásának kockázata.

Azt egyelőre pontosan még nem tudják a tudósok, hogy miként éri el a gomba a férfiak szervezetében a pozitív hatást és arra sem világítottak rá, hogy mely gombafajokat érdemes mindehhez enni. Annyit azonban biztosan tudnak, hogy nem csak a heti háromszori, hanem a hetente egyszer-kétszer történő gombafogyasztás is csökkentette a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Leginkább az ötven éven felüli férfiaknál volt látványos a gomba egészségügyi hatása. Igaz azoknál volt igazán hatásos a gomba, akik sok húst és tejterméket fogyasztottak és kevés zöldséget és gyümölcsöt. Mindezek mellett egyáltalán nem vagy csak keveset dohányoztak.

Japán tudósok a gombák most felismert hatásáról szóló tanulmányukat az International Journal of Cancer folyóiratban tették közzé.