Egészség

Életveszélyes is lehet a túlórázás

Ha egy évtizedig tíz vagy annál több órát dolgozunk, akkor akár 45 százalékkal is megnőhet az esélye annak, hogy stroke-ot kapunk. Az ötven év alattiak nagyobb veszélyben vannak, mint az idősebbek.

A legfrissebb felmérés szerint, aki ötven év alatti és legalább tíz órát dolgozik egy nap, egy évtizeden át, annak 45 százalékkal több esélye van arra, hogy kialakuljon nála a stroke. Ezen kutatás eredményét Alexis Descatha, a versailles-i Paris Kórház munkahelyi egészségügyi részlegének professzora tette közzé, amelyet a Daily Mail idézett.

A legalább tíz éve tartó túlóra megnöveli a stroke kialakulásának kockázatát. Fotó: shutterstock / fizkes

A legalább tíz éve tartó túlóra megnöveli a stroke kialakulásának kockázatát. Fotó: shutterstock / fizkes

A kutatók több mint 143 ezer francia munkavállalót vontak be a vizsgálatukba 2012-ben. A résztvevők 29 százaléka arról számolt be, hogy több mint tíz órát dolgozik egy nap rendszeresen, legalább ötven napot egy évben. Minden tizedik megkérdezett elárulta, hogy legalább tíz éve túlórázik, rendszeresen.

A megkérdezetteket hét éven át kísérték figyelemmel a kutatók és azt tapasztalták, hogy közülük 1224-en szenvedtek stroke-ot. Az összesített eredményekből az derült ki, hogy a túlórázóknak 29 százalékkal nagyobb esélyük van erre a betegségre. A stroke-ra való esély pedig tovább emelkedik, ha valaki tíz éve rendszeresen túlórázik. De a legmeglepőbb eredmény az volt a kutatók számára, hogy a legnagyobb veszélyben az ötven év alatti rendszeres túlórázók voltak. Ennek okát tovább vizsgálják – jelentette be a kutatást vezető professzor. A professzor kijelentette, hogy különösen aggódik az egészségügyi dolgozók egészségéért, akik váltott műszakban és sokszor hosszabb munkaidőben teljesítenek szolgálatot.

Azt sem árt tudni, hogy a sok ülő munka is kockázatos lehet az egészségre. Elhízáshoz és magas vérnyomáshoz vezethet. A munkavállalók rossz egészségi állapotához hozzájárul az is, ha éjszakai műszakban dolgoznak és nagy rajtuk a munkahelyi nyomás. Számos felmérés és kutatás igazolta már azt is, hogy a mértéktelen munka pitvarfibrillációt is okozhat. Ez az állapot pedig agyvérzéshez, szívelégtelenséghez vagy akár demenciához is vezethet.