Egészség

Ebbe sem kellene belehalnunk

Odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a melanomás megbetegedés kockázata.

Erre hívták fel a figyelmet a péntekig tartó Országos Melanoma Hét során – közölte a Magyar Dermatológiai Társulat.
A közleményben azt írták, Magyarországon az elmúlt 15 évben duplájára nőtt a melanomás betegek száma, évente mintegy 2800 esetet regisztrálnak.

shutterstock_678887014

A bőrdaganatok között a melanoma az egyik legrosszabb kimenetelű ráktípus, könnyen képez daganatos áttétet más szervekben. Bármely életkorban, mindkét nemnél kialakulhat. A betegség súlyos következményeinek kockázata viszont kellő odafigyeléssel, szűrővizsgálatokkal és korai diagnózissal csökkenthető – ismertették.

Hangsúlyozták, a kialakulás kockázatát a sok, szabálytalan anyajegy és az örökölt hajlam is növelheti, de a legnagyobb kockázati faktort az UV sugárzás jelenti, ezért kiemelten fontos a védekezés, valamint a rendszeres önvizsgálat.

Nemcsak a napfény, hanem a szolárium is növeli a bőrelváltozások gyakoriságát. Ezen a téren a magyarok különösen veszélyeztetettek, mert egy felmérés szerint a 20 év feletti magyarok több mint ötöde – a nemzetközi átlag duplája – járt már szoláriumban – tették hozzá.

Az Országos Melanoma Hetet idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg. A kampányban az évek során több mint harminc ezren vettek részt. A május 6. és 10. között tartott megelőzési kampány során az ország 14 városában 21 helyszínen volt lehetőség ingyenes szűrővizsgálatra.