Egészség

Sok folyadékkal és rendszeres mozgással elkerülhető a súlyfelesleg a szakemberek szerint

Ha mértékkel eszünk az ünnepi ételekből, nem kell lemondanunk a finom fogásokról. Emellett fontos a sok folyadék és a rendszeres mozgás, hogy elkerüljük a kellemetlen súlyfölösleget. A szakemberek emellett a reggeli fontosságára is felhívták a figyelmet, többek között a túlsúly elkerülése érdekében.

Nem kell lemondani az ünnepi fogásokról, de mértékkel kell enni, és sok folyadékot kell fogyasztani a súlyfelesleg elkerüléséért – közölte Somogyi-Kovács Anita dietetikus az M1 aktuális csatornán. A szakértő azt mondta, tejföl helyett joghurtot, fehér kenyér helyett pedig teljes kiőrlésűt javasolt enni, továbbá fontos a mozgás ilyenkor is. Felhívta a figyelmet, hogy az alkohol dehidratáló hatású, ezért érdemes minden pohár után 2-3 deciliter vizet is inni. A koktélok helyett, amelyek akár 700 kalóriát is tartalmazhatnak, inkább száraz fehérbort vagy pezsgőt igyunk – javasolta a szakember az MTI tájékoztatása szerint.

Pexels/CC0 License

Pexels/CC0 License

Indítsuk reggelivel a napot

Három magyar felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott – ezt mondta Takács Hajnalka dietetikus az M1 aktuális csatorna korábbi reggeli műsorában. A szakember közlése szerint a gyerekekre is nagyon jellemző az elhízás. A dietetikus problémaként említette, hogy sok felnőtt kihagyja az első főétkezést, a reggelit. Márpedig ez hátráltatja az egészséges táplálkozás kialakítását, másrészt rossz példa a gyerekeknek. Ennek kapcsán rámutatott: vizsgálatok támasztják alá, hogy a kihagyott reggeli egyenes arányban van a gyermekkori túlsúly kialakulásával.

Takács Hajnalka kiemelte a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát. Azt mondta, hogy az elhízás ellen „számos változtatás mentén el lehet indulni”. Először elég egy-egy apró „hibát” felfedezni a táplálkozásban, s azt lépésről lépésre kijavítani. Példaként említette a 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 12 százalékosra cserélését vagy a zsírszegény sajtok fogyasztását.

Fontos a kellő folyadékbevitel is, ami nőknek 2, férfiaknak 2,5 liter naponta. Emellett naponta sok zöldséget ideális fogyasztani, továbbá hetente két alkalommal ajánlott a halétel – sorolta a szakember.