Egészség

A teafogyasztás még annál is egészségesebb, mint eddig gondoltuk?

Kínai kutatók fedezték fel, hogy a rendszeres teázás jelentősen csökkenti a csontritkulás és csonttörés kockázatát, ami halmozottan igaz a nők esetében.

A tanulmányt a Nutrients and Osteoporosis International tudományos lapban tették közzé kínai kutatók. A kutatást több mint 450.000 felnőttön végezték el, aminek egyértelmű eredménye lett: azok, akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát, kisebb eséllyel szenvednek el csonttörést. Ez a jótékony hatás nőknél és azoknál, akik több mint harminc éve fogyasztanak teát, még erősebb. Sajnos a mechanizmus pontos okára még nem jöttek rá a tudósok, de a kutatás eredményéből egyértelműen látszik, hogy a rendszeres fogyasztóknál 12 százalékkal, a hosszú ideje fogyasztók körében pedig 20-30 százalékkal csökkent a csonttörések kockázata.

Fotó: iStock.com/g-stockstudio

Fotó: iStock.com/g-stockstudio

De mi is az a csontritkulás és miért fontos hír ez a témában? Tudományos nevén oszteoporózisnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a csontok veszítenek tömegükből és mésztartalmukból, belső szerkezetük pedig elgyengül, ami fokozza a spontán törések kockázatát. Ez a betegség Magyarországon nagyjából a lakosság 8–10 százalékát sújtja, így korántsem nevezhető ritka, elszigetelt kórnak. A megelőzéshez nagyon fontos a megfelelő kalciumbevitel, és akár egyéb készítmények szedése is ajánlott nők esetében. Ezek a szerek azonban rendkívül drágák is tudnak lenni, így jó tudni, hogy a zöld teához hasonló, természetes megoldások is létezhetnek. Bár hazánkban a teázás nem örvend olyan hagyományoknak, mint a Távol-Keleten, évről évre derülnek ki pozitív hatásai, így lehet érdemes a fogyasztását mihamarabb elkezdni.

Amennyiben arra gyanakszunk, hogy fennáll a csontritkulás veszélye, mindig kérjük ki a kezelőorvosunk véleményét is (nőgyógyász, reumatológus), hiszen a tájékozottság az első lépés az egészségünk megőrzéséhez!