Egészség

Aktívabbak vagyunk álmunkban, mint ahogy eddig vélték a szakemberek

Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték: még az egészséges emberek izmai is sokat mozognak – ezt állapították meg az Innsbrucki Egyetem kutatói.

Korábban úgy gondolták, hogy az izmok mozdulatlanok, leginkább az álmodó alvásszakaszban, az úgynevezett REM-fázisban. Óránként tíz kisebb mozdulat azonban normális a tudósok szerint. Ha lényegesen több az izommozgás, az betegség előjele lehet.

Az Innsbrucki Egyetemi Neurológiai Klinika Birgit Högl vezette kutatásában videofelvételeket készítettek száz alvó férfiról és nőről. Figyelték a szemmozgásukat is, továbbá a bőrük színárnyalatát, mérték az agyi elektromos tevékenységüket, álluk, karuk és lábuk izmainak feszültségét, légzésük jellemzőit és a szívritmusukat. A műszerek segítségével kicsi, szabad szemmel nem látható izommozgásokat (Minor Motor Activities) lehetett kimutatni – mondta el az APA osztrák hírügynökségnek Ambra Stefani, a kutatás egyik résztvevője az MTI tájékoztatása szerint.

Fotó: IStock.com/golubovy

Fotó: IStock.com/golubovy

Többet mozgunk, amikor álmodunk

Volt, hogy csak rövid izomremegést tapasztaltak, de olyan is, ahol a láb felemelkedett kicsit. Óránként átlagosan tíz izommozgást mértek: az úgynevezett REM-szakaszban, amikor az álmokat látjuk, valamivel többet, mint a nem REM-szakaszokban.

„Nagyobb, összetett mozgások azonban egészséges emberek REM-fázisában nincsenek, az izmok ilyenkor nyugalomban vannak, az alvó sem magát, sem a vele közös ágyban alvó társát nem veszélyezteti azzal, hogy az álmait eljátssza” – tette hozzá Stefani.

Az egészséges ember álmában megfigyelhető kis remegéseknél, izomrándulásoknál lényegesen több mozgás vagy a REM-fázis alatti nagyobb mozdulatok a REM-alvás zavarának előjelzői lehetnek, ez pedig a Parkinson-kór kockázati tényezője – hangsúlyozta.