Egészség

Legyünk fittek és vékonyak a paleodiéta segítségével

Ha fogyni szeretnénk, ideig-óráig tartó diétákba nincs sok értelme belefognunk, hiszen ha abbahagyjuk, a kilók ugyanúgy vissza fognak kúszni ránk. Ehelyett érdemes inkább életmódváltásban gondolkozunk, így nemcsak vékonyabbak leszünk, de hosszú távon is megtarthatjuk a hőn áhított alakot, ráadásul az egészségünk is kicsattanó lesz.

A paleodiéta nevét az őskorszakról, vagyis a paleolitikumról kapta. Az akkoriban vadászó és gyűjtögető ősember még tökéletes harmóniában és összhangban élt a természettel, így azt fogyasztotta, amit a kezeivel és néhány szerszámával meg tudott szerezni. Ezek nem voltak mások, mint bogyók, zöldségek, gyümölcsök, hús és hal. A mai világban az elhízás népbetegség, amit nagyrészt a cukrozott, feldolgozott élelmiszerek és a gyorsételek okoznak. Az ősember számára még ismeretlen fogalom volt az elhízás, így ha követjük az akkori étrendet, biztosak lehetünk benne, hogy karcsúbbak és egészségesebbek leszünk.

Fotó: Pexels/ Stockpic

Fotó: Pexels/Stockpic

Az étrend lényege, hogy azt ehetjük meg, ami a természetben mesterséges beavatkozás nélkül előfordulhat, ez alól csak a hús és a halak jelentenek kivételt, amik természetesen nem nyersen kerülnek az asztalunkra. Mivel a cukor, a só és a liszt sem fordul elő mesterséges beavatkozás nélkül a természetben, így ezeknek az elhagyása is részét képezi a diétának. Természetesen nem kell a végletekig szigorúnak lenni magunkhoz, ezeket az élelmiszereket kiválthatjuk az életmódváltásban egészséges alternatívákkal. A konzervek és a tartósított élelmiszerek helyett válasszuk a húsokat, halak, gyümölcsöket és zöldségeket. Arra pedig fokozottan figyeljünk, hogy a húsokat leginkább pároljuk, vagy grillezve készítsük el. Ha betartjuk ezeket az ősember számára alapvető trükköket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak a mérleg nyelve áll a mi oldalunkra, hanem az egészségünk is meg fogja hálálni erőfeszítéseinket.