Egészség

Így aludjunk el gyorsan este

Vannak olyanok, akiknek kifejezetten nehezen megy az elalvás, emiatt pedig napközben mindig fáradtak. Így összességében soha nem tudják kipihenni magukat, ez pedig egy ördögi kör. Összegyűjtöttünk néhány olyan trükköt, amelyek segítségével még azok is rekordidő alatt fognak elaludni, akiknek ez a procedúra eddig órákba telt.

Ugyanabban az időben feküdjünk le

A testünk megérzi és megszenvedi, ha minden egyes nap más időpontban fekszünk be az ágyba. Manapság persze egyáltalán nem egyszerű mindennap ugyanabban az időpontban lefeküdni, hiszen a legtöbb ember borzasztó elfoglalt, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor jutunk el az ágyunkig. Ez viszont rettentő rosszat tesz a bioritmusunknak. Próbáljunk meg tehát arra törekedni, hogy lehetőség szerint ugyanakkor feküdjünk le aludni. Természetesen nem kell percre pontosan, de ha egy órán belül tudunk maradni, az már rengeteget számít.

Fotó: iStock.com/millann

Fotó: iStock.com/millann

Este ne igyunk alkoholt

Bár sokan azt hiszik, hogy este egy-két pohár bor még segíthet is az elalvásban, ez sajnos nem igaz, hiszen az alkoholnak köszönhetően kevesebb ideig fog tartani alvás közben az úgynevezett REM szakasz, így hiába a nyolc óra alvás, akkor sem fogjuk kipihentnek érezni magunkat reggel. Így az alkoholivást mindenképpen minimum másfél-két órával alvás előttre tegyük, ennyi idő ugyanis elég arra, hogy egy része kimenjen a szervezetünkből.

Napközbeni alvás?

Kutatások bizonyítják, hogy ha előre ütemezünk egy megszabott ideig tartó „heverészést” napközben, akkor az segíthet nekünk az éjszakai alvásból kimaradt energia pótlásában. Érdemes saját magunknak kikísérletezni, hogy körülbelül hány perc alvás a leghatékonyabb, ami után nem úgy fogunk felkelni, hogy azt se tudjuk, éppen milyen nap van, és hol vagyunk.