Egészség

Tünetek, megelőzés, kezelés: amit a korai menopauzáról tudni érdemes

A menopauza jellemzőn az ötven év feletti nőket érinti – ekkor jelentkeznek a tünetek, mint például a hőhullámok, a hangulatingadozások, álmatlanság és fáradtság. Ezek a hormonális változások által kiváltott tünetek azonban a nők 5-10 százalékánál 40 éves kor felett jelentkeznek, 1 százalékuknál azonban akár már 40 éves koruk előtt is előfordulhatnak. A korai menopauza létezik, íme néhány hasznos tudnivaló a tünetekről, a megelőzésről és a kezelésről.

A szakemberek szerint a korai menopazua főként a petefészek elégtelen működésének köszönhető. Azoknál, akiknél idő előtt jelentkezik a változókor, általában már előtte jellemzően szabálytalan a menstruációs ciklus, esetleg ki is marad egy-egy alkalommal. Általában elmondható, hogy alacsony az ösztrogénszintjük, ami hasonló tüneteket produkálhat, mint a változókorba való belépés. A szakemberek ugyanakkor azt mondják, hogy a korai menopauza tüneteit nagyobb eséllyel lehet kezelni, illetve azokat enyhíteni, így a teherbe esésre is lehet még esély, illetve például a szexuális étvágy sem csökken olyan drasztikusan, mint „normális” esetben. Mindemellett a kutatások azt mutatják, hogy a korai menopauza okozta hormonális változás, a hormonszint csökkenése növelheti a korai halálozás, az idegrendszeri betegségek, a pszichoszexuális diszfunkció, a hangulati rendellenességek, az oszteoporózis, az iszkémiás szívbetegség és a meddőség kockázatát. Ezért is fontos, hogy időben felkeressünk egy szakembert, aki segítségével időben orvosolni, enyhíteni vagy akár megelőzni tudjuk a különféle problémákat.

Fotó: iStock.com/Ukususha

Fotó: iStock.com/Ukususha

Mikor kezdődik a változókor?

A menopauza jellemzően akkor fordul elő, amikor a menstruációs ciklus (és ezzel együtt a termékenység is) legalább egy éve leállt. A petefészek csökkenti az ösztrogén termelését, illetve leáll azzal, ahogyan a progeszteronnal is. A menopauza átlagosan 50 év körülre tehető, de a negyvenes éveink második felében már jelentkezhet, egyeseknél pedig ennél később is kezdődhet. És van a nőknek az az egy százaléka, akiknél 40 éves koruk előtt kezdődik ez az időszak.

A korai menopauza tünetei hasonlóak a „normáliséihoz”: enerváltsággal, fáradtsággal jár, a libidó szinte a nullára csökken, álmatlanság és feszültség kísérheti. Emellett könnyen előfordulhat váratlan hízás, és ezektől a zsírpárnáktól szinte lehetetlen megszabadulni, bármit is tesz az ember.

A korai menopauza okai

A szakemberek szerint valójában bármi hozzájárulhat, ami hatással lehet a petefészek ösztrogéntermelésére. Ilyenek például

  • az egyes autoimmun betegségek;
  • a vese elégtelen működése;
  • egyes fertőző betegségek, mint például a mumpsz vagy a tuberkulózis;
  • a szervezetünkből hiányzó enzimek;
  • a genetika;
  • sugárkezelés és kemoterápia.

Mit lehet tenni?

Természetesen mindenki egyedi, a tünetek és azok kezelése is. Fontos, hogy amint bármilyen elváltozást tapasztalunk a szervezetünk működését illetően, minél hamarabb keressünk fel egy szakembert, aki egy alapos kivizsgálás után megmondja nekünk, hogy számunkra milyen kezelés a megfelelő, amivel esetleg újra egyensúlyba lehet hozni a hormonjainkat, de legalábbis csökkenteni lehet a tünetek mértékét. Az egyes kutatások szerint például az egészséges életmódra (étrend és testmozgás) való áttérés nagyban segítségünkre lehet, ahogyan a stressz és a feszült helyzetek elkerülése is. Érdemes kerülni az alkoholt és az egészségtelen (cukros és zsíros) ételeket.

Fotó: iStock.com/yacobchuk

Fotó: iStock.com/yacobchuk

Praktikus módszerek a korai menopauza kezelésére

Tűzzünk ki egy célt, hogy milyen súlyt szeretnénk elérni/tartani, és tegyünk meg mindent, hogy meg is valósuljon.

Étkezzünk változatosan, együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, főleg antioxidánsokban gazdag ételeket.

Sportoljunk rendszeresen, hetente legalább 3-4 alkalommal.

Figyeljünk oda az elegendő tápanyag- és vitaminbevitelre.

Kerüljük, illetve kezeljük helyesen a stresszes helyzeteket.

Hagyjuk abba a dohányzást és kerüljük az alkoholfogyasztást.

A legjobb az lenne, ha a koffeinnek is búcsút intenénk, helyette igyunk inkább például zöld teát.

Együnk olyan ételeket, amelyek pozitív hatással lehetnek az ösztrogénszintünkre, mint például a lenmag.

Igyunk sok vizet.

Tartsuk frissen és aktívan az agyunkat.