Egészség

Ezzel a három tippel sokkal könnyebbé és gyorsabbá tehetjük a reggeli rutinunkat

A reggelek nagyon nehezen indulnak – legalábbis a legtöbbünknek, hiszen sokkal kevesebben vagyunk reggeli pacsirták, mint éjszakai baglyok. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy hatékony, jó reggeli rutint alakítsunk ki magunknak, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy jobban és könnyebben induljon a nap. Ez a három dolog mindenképpen legyen benne a napindító tevékenységeink sorában, így sokkal könnyebben zajlik majd a reggel.

Írjuk össze, mit kell tennünk aznap

Így már azonnal sokkal hatékonyabbnak érezhetjük magunkat, sőt már van időnk arra is, hogy elkezdjünk gondolkodni a napi rutinunkon. Ha rögtön reggel látjuk, hogyan fog kinézni a napunk, az rengeteget segíthet abban, hogy napközben összeszedettebbek és hatékonyabbak legyünk. Tudjuk, mire számítsunk, tudjuk, mire mennyi időt tudunk szánni, és azt is, hogy mivel kezdjünk, hiszen átlátjuk, mi az, ami fontosabb, és mi az, ami későbbre tehető.

Meditáljunk rögtön felkelés után

Egy-két percre csak álljunk le, üljünk fel az ágyban, és lélegezzünk mélyeket. Próbáljuk meg kiüríteni az elménket, és ne foglalkozzunk azzal, mennyi dolgunk lesz – csak adjunk hálát azért, amink van, és próbáljunk meg már most stresszmentesíteni. Ez nagyon fontos, hiszen napközben aligha lesz időnk rá a rohanás közben – már megadja a nap hangulatát, ha ezzel kezdünk.

Fotó: iStock.com/Poike

Fotó: iStock.com/Poike

Előző este rakjuk össze azt, amit fel akarunk venni

 

Ez nagyon sokat gyorsíthat a reggeli rutinunkon, ugyanis gyakran azzal töltjük el a legtöbb időt, hogy eldöntsük, mit szeretnénk felvenni. Ha már előző este összerakjuk, akkor sokkal összeszedettebbnek érezhetjük magunkat – és akár olyan utolsó pillanatos változtatásokat végezhetünk rajta, amikre egyébként nem is gondoltunk volna. És így legalább több időnk marad olyan tevékenységekre, amelyek tényleg a jókedvünket és a hatékonyságunkat szolgálják.