Egészség

Az öngyógyítás 5 egyszerű lépése, amit mi is megtehetünk önmagunkért

Azt mondják, a betegségek, ahogyan sok minden más, jórészt fejben dőlnek el. Pontosabban a negatív gondolatok, a mentális „rosszullét” fizikai tüneteket is produkálhat, illetve fordítva is igaz: ha pozitívan gondolkozunk, azzal jót tehetünk az egészségünknek, akár egy meglévő betegségből is könnyebben meggyógyulhatunk. Persze ehhez fontos többek között a tudatos jelenlét, valamint néhány egyszerű gyakorlat is segíthet abban, hogy az öngyógyításra koncentráljunk. Mutatjuk, íme az öngyógyítás 5 egyszerű lépése, amit mi is megtehetünk önmagunkért.

Mindenkinek megvan a maga szokása, amivel megpróbáljuk megelőzni a betegségeket, vagy éppen azért tesszük, hogy jól érezzük magunkat mindennap. Vannak, akik ennél is tovább mennek, és talizmánokkal, kristályokkal védik az egészségüket, mások meditálnak, sportolnak, vagy más, sajátos módon kapcsolódnak ki, tesznek azért, hogy mentálisan és fizikálisan is egészségesek maradjanak.

Legyen jobb a kedvünk 5 lépésben

A hangulatunk „öngyógyításának” esetében fontos a nyugalom, a koncentráció – ezzel megfigyelhetjük a bennünk áramló energiákat, összpontosíthatunk arra, hogy ezek az energiák hogyan áramlanak bennünk. Mutatunk 5 egyszerű lépést, amit mi is megtehetünk önmagunkért, a pozitívabb hangulatunkért akár mindennap.

Fotó: iStock.com/hobo_018

Fotó: iStock.com/hobo_018

1. Üljünk kényelmesen, figyeljünk a légzésünkre

Nem kell hogy változtassunk a légzésünkön, elég, ha csak figyelünk rá. A kilégzésre és a belégzésre. Ne gondoljunk másra, csak a be- és kiáramló levegőre. Ez segíthet abban, hogy a jelenbe kerüljünk, és megakadályozhatja, hogy más gondolatok megzavarják a koncentrációnkat.

2. Dörzsöljük össze a tenyerünket

Érintsük össze a tenyerünket magunk előtt, és dörzsöljük össze azokat körülbelül 30–60 másodpercen keresztül – amíg a tenyereink fel nem melegszenek a súrlódás következtében. Közben figyeljünk a légzésünkre. És mosolyogjunk – megváltoztathatja a hangulatunkat, sokak szerint a mosoly már önmagában gyógyító erejű lehet.

3. Érezzük az energiát

Miután elegendő ideig dörzsöltük össze a tenyereinket, és kellőképp felmelegedtek, tarsuk azokat egymással szemben körülbelül 6-8 centiméternyi távolságra. Érezzük, ahogy az energia áramlik közöttük. Ez az energia egyébként mindig jelen van, csakhogy most tudatosan meg is figyelhetjük. Ne felejtsünk el közben mosolyogni.

Fotó: iStock.com/Choreograph

Fotó: iStock.com/Choreograph

4. Koncentráljunk csukott szemmel

Csukjuk be a szemünket. Koncentráljunk az energiára, és próbáljuk meg mozgatni azt. Érezzük a karunkban, a vállunkban, az egész testünkben. Haladjunk testrészről testrészre, fokozatosan. Nincs „rossz út”. Az a fontos, hogy meg tudjuk figyelni a testünkben áramló energiát. Ahol úgy érezzük, szükség van rá, tartsuk ott az energiát, és koncentráljunk egy kicsit jobban – gondoljunk arra, hogy szeretettel küldtük oda a gyógyító energiánkat. Ha szükséges, dörzsöljük össze ismét a két tenyerünket.

Megpróbálhatjuk elképzelni az energiát, például fehér fényként, vagy ahogyan nekünk tetszik. S közben ne felejtsünk el mosolyogni.

5. Dolgozzunk tovább az energiával

Ha sikerül a testünk különböző pontjaira irányítani az energiát, akkor figyeljük meg, hogy milyen hatással van az adott területre. Melegséget érezhetünk, esetleg bizsergést – még az is lehet, hogy az esetleges fizikai fájdalom enyhülhet ennek következtében. Legyünk megfigyelők, és köszönjük meg a testünknek ezt az energiát, amit valójában bármikor segítségül hívhatunk, ha úgy érezzük, szükségünk van rá.

Az egész művelet valójában körülbelül 5 percig tart, de ha sikerül koncentrálva elvégeznünk, a végére talán sikerül teljesen lenyugodnunk, feltöltődnünk, és javulhat a kedvünk. Érdemes lehet kipróbálni, vesztenivalónk végül is nincs. Legfeljebb nem sikerül, de legalább adtunk ennek is egy esélyt…

A témával Öngyógyítók címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Papadimitriu Athina, Zádrovich Aliz és Farkas Polgár Bea, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.