Egészség

Mindent a maga idejében – nem éri meg sürgetni a gyerekeket

A türelmetlenség a terhesség vége felé jelentkezik először, hiszen ha már elég fejlett a baba, igazán meg is születhetne akár. Utána azonban néhány anyuka még nagyobb fokozatra kapcsol, és azt szeretné, hogy a gyereke mindent a szokásosnál jóval korábban tanuljon meg.

Elindul egyfajta verseny az anyukák között, és nagyon nagy nyugalomra, tisztánlátásra, önismeretre és humorra vall, ha megálljuk, és ebbe nem szállunk be. Miközben természetes, hogy saját babánkat összehasonlítjuk mások egykorú gyermekeivel, a végén vagy nagyon rosszul érezzük majd magunkat, mert a miénk „még nem”, vagy csak egyszerűen máshogy csinálja, vagy ha mi zsebeltük be az irigykedő sóhajokat, akkor büszkén toljuk tovább a babakocsit. Sokan elkezdik a gyerek fogzását, mozgását, beszédét, szobatisztaságát saját anyai mivoltuk értékmérőjének tekinteni, s azt szeretnék, ha az ő gyerekük lenne mindenben a legjobb, és a lehető leghamarabb megtanulna rajzolni, mászni, járni, olvasni, és még sorolhatnánk.

Fotó: iStock.com/Lakshmi3

Fotó: iStock.com/Lakshmi3

Mozogj már!

Persze ebben a sürgetésben sokszor az aggódás is megfigyelhető, hiszen mi van, ha mégsem megy majd minden normálisan? Lilla ezt így élte meg:

Tisztán emlékszem, hogy mennyire izgultam a lányom súlya miatt, átmegyünk-e a védőnői mércén, ez sikerült, de amikor 5 hónaposan sem volt hajlandó a hasára fordulni, az orvos aggódó arccal azt ajánlotta, kezdjem el egy lepedőben görgetni a gyereket. Csalódott voltam, hogy már ’csinálnia kéne’, és mégsem teszi. Pedig ha vártunk volna egy hónapot, valószínűleg magától, örömmel átfordult volna, mert miért ne tette volna? Egészséges baba volt, csak én voltam türelmetlen. Ráadásul a kisasszony előbb tudott állni, mint ülni: 8 hónapos korában már álldogállt, 10 hónaposan pedig kézen fogva lehetett vele járkálni is, de amikor elesett, nem a fenekére tottyant, hanem elvágódott, mint egy zsák. Egyik irigykedő tekintetet zsebeltem be a másik után, amikor jártunk, aztán meg a szánakozókat, amikor kiderült, hogy az üldögélés bizony nem úgy megy, ahogy kéne. Utólag, tíz év távlatából már látom, mekkora butaság volt minden hónapban megnézni, mit kéne teljesíteni ennyi idősen, és addig aggódni meg sürgetni a normálisan fejlődő babát, amíg azt el nem értük. A mai eszemmel nem is vezetgetném, amíg magától el nem indul, és sokkal türelmesebb, nyugodtabb lennék. De hát első gyerek volt…

Egy hónaposan legyen szobatiszta?

Az utóbbi időben elindult egy EC nevű módszer is, aminek az a lényege, hogy a baba a legtöbb esetben nem hord pelenkát, hanem az anyuka figyeli, mikor jön az inger, és alá tartja a bilit. A módszerhez alapvető, hogy az anyuka annyira ismerje a gyermekét, hogy meglássa, megérezze, amikor annak pisilnie vagy kakilnia kell, és a készenlétben tartott bilit időben a megfelelő helyre tegye. Így egy csomó pénzt meg lehet spórolni, amit pelenkára költene a család, és a gyerek igen hamar, akár pár hónaposan tulajdonképpen szobatisztává válik.

baba kisbaba bébi

Nóri úgy érzi, erre nem lenne képes

Nekünk az első egy év a masszív túlélés jegyében telt, a fiam sírós, hasfájós volt, aztán a fogzással nyűglődtünk, őszintén szólva az eldobható pelenka volt a legutolsó, amiről rosszat gondoltam volna. Nem volt időm azt figyelni, hogy Nimródnak mikor van kakilási ingere, mert két etetés között próbáltam pihenni vagy fejni vagy sterilizálni. S azt sem bántam, hogy nem volt szobatiszta, csak kétéves kora után. Gond nélkül átszokott a bilire és a vécészűkítőre, úgyhogy nem érzem, hogy az EC módszer nélkül kimaradt volna valami az életemből. S a környezetemben akadtak babák, akik csak 3 vagy 4 évesen lettek teljesen szobatiszták, de ezzel sem volt semmi gond, az óvónők megértők voltak, és mindenkinél magától eljött a megfelelő idő.”

Miért nem vagy olyan, mint a többiek?

A sürgetés stresszt jelenthet az anyának és a gyereknek is, aki megérezheti a ki nem mondott – vagy nagyon is világosan közölt – elvárásokat. Ahelyett, hogy az anyuka hagyná őt a maga ütemében fejlődni, felfedezni, és megélné a vissza nem hozható, csodás kisbabakori pillanatokat, az egész kisgyerekkort átaggódhatja. Pedig nem lesz jobb az a gyerek, aki csak két hétig mászott, és aztán felállt, sem az okosabb, amelyik ötévesen már olvasott, vagy az ovit az ő művészi rajzaival plakátolták ki. Ha előbb jár a többieknél, az nem érdem, hanem csak egy tulajdonság, ugyanígy az is, ha „le van maradva”. Ha időt hagyunk rá, a legtöbb gyerek magától is eléri, amit szeretne, mi pedig így is, úgy is büszkék lehetünk rá.