Egészség

Az alacsony vérnyomás is lehet veszélyes

A magas vérnyomás kockázatait a legtöbbünk már kívülről fújja, ám sokkal kevesebbszer esik szó azokról, akik a másik véglettel kénytelenek élni.

A vérnyomás ideális értéke 120/80, ha ennél számottevően magasabb, akkor az orvosok kivizsgálásokat rendelnek el, gyógyszert írnak, és mindent megtesznek az ideális értékek beállításáért. Ám amikor valakinek 100/70 vagy 90/60 a vérnyomása, azt vagy szerencsésnek nevezik, vagy nem, hiszen jóval kevesebb az esélye az infarktusra vagy a stroke-ra, de tenni túl sok mindent nem tudnak azért, hogy az értékek feljebb kússzanak. Pedig a túl alacsony vérnyomás is tünetekkel jár: okozhat fejfájást, szédülést, hányingert, ájulást, fáradékonyságot, az elégtelen keringés miatt pedig nemcsak az agyba nem jut elég vér, de sokszor a végtagokba sem.

Felállunk, aztán fekszünk is

A vérnyomásunk a nap során folyamatosan változik, de alapvetően stabil határok között mozog. Ám létezik egy ortosztatikus hipotónia nevű állapot, ami reggel felkeléskor, vagy tulajdonképpen bármikor jelentkezhet hosszabb ideig tartó fekvés vagy ülés utáni hirtelen felálláskor. Gyakran okoz ájulást, az orvosok szerint a sürgősségi ellátást igénylő betegek egyharmadánál ez okoz eszméletvesztést. Ahogy idősödünk, úgy lesz egyre gyakoribb probléma, hetvenéves kor felett az emberek harminc százaléka szenved tőle, még azok is, akiknek egyébként magas vagy normális a vérnyomása. Különböző gyógyszerek, például bétablokkolók, antidepresszánsok, egyes allergiaellenes szerek szedése is okozhatja, de azoknál is gyakoribb, akik nem fogyasztanak elég folyadékot.

Fotó: iStock.com/nd3000

Fotó: iStock.com/nd3000

Mivel csökkenthetjük a rosszullétek számát?

Az alacsony vérnyomás tünetei sokkal rosszabbá válnak, ha nem eszünk rendszeresen kisebb adagokat, és nem fogyasztunk legalább napi másfél-két liter folyadékot. Ha viszont eleget iszunk, akkor megnő a vér mennyisége, ami segít az alacsony vérnyomással élőkön. Ám vigyázzunk az alkohollal, mert az kifejezetten vérnyomáscsökkentő hatású! A nagy lakomák helyett, amelyek szintén okozhatnak panaszokat, együnk naponta többször kisebb adagokat! Picit többet sózhatunk is, az is emeli a vérnyomást. Az oly sokszor ajánlott nátriumszegény diéta az alacsony vérnyomással élő, egyébiránt egészséges emberekre sokszor inkább rossz hatással van.

Hasznos életmódtanácsok

Beszéljünk a háziorvosunkkal, hogy az általunk szedett gyógyszerek között akad-e olyan, amely csökkentheti a vérnyomást, és próbáljuk meg helyettesíteni valami mással. Alapvetően a sima alacsony vérnyomásra az orvosok igen ritkán adnak gyógyszert, ha a szív- és érrendszerrel minden rendben van, inkább életmódbeli tanácsokkal látják el a pácienst. Az ortosztatikus hipotónia esetén reggel, mielőtt felkelnénk az ágyból, mozgassuk át a tagjainkat, és ne ugorjunk ki rögtön! Várjuk meg, amíg a rendszer beindul, és ülve már kitisztul a látásunk is. Ha ülünk, tegyük keresztbe a lábainkat, ez szintén emel egy kicsit a vérnyomáson. Ne kapkodjunk, álljunk fel hosszabb ülés-fekvés után inkább lassabban!

Fotó: iStock.com/DragonImages

Fotó: iStock.com/DragonImages

Sport és harisnya

A kompressziós harisnyák viselése is segíthet, mert csökkentik az alsó lábszárban pangó vér mennyiségét, és kedvezően hatnak a vénás keringésre. A meleg napokon – és a forró fürdők esetében is – figyeljünk jobban oda, mert az erek kitágulnak, a vérnyomás még lejjebb eshet. Mindig legyen nálunk elegendő folyadék, pihenjünk többet, és ne erőltessük túl magunkat! A rendszeres sport sokat javíthat a vérkeringésen, sétáljunk, ússzunk, erősítsünk, de ugyanúgy figyeljünk oda a túlerőltetés elkerülésére! A gyógynövények közül sokan a rozmaring és a kerti izsóp teáját ajánlják a vérnyomás szelíd emelése céljából, de mielőtt ezeket kipróbálnánk, kérjük ki az orvosunk áldását.