Egészség

Ártalmas lehet, ha sokat ülünk – nemcsak a derekunknak, de az agyunknak is

Korábban azt hihettük, hogy az ülés jó, mert pihenünk közben, lógathatjuk a lábunkat. Aztán jöttek a szakemberek, és felvilágosítottak bennünket arról, hogy az ülés valójában nem is annyira jó, mert ha túl sokat ülünk, az árthat a csípőnknek, a derekunknak, a gerincünknek. Nem beszélve a hízásról, az anyagcsere-problémákról. És most kiderült, hogy még az agyműködésünkre is rossz hatással lehet, ha túl sokat ülünk. Nem jó hír, viszont rendszeres mozgással talán megelőzhető lehet az összes probléma.

Egy tanulmány szerint a túlzásba vitt ülés majdhogynem olyan fokban növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását, mint a dohányzás. Sőt, a cukorbetegség és a korai halálesetek bekövetkeztében is lehet szerepe. A kutatók ezek után arra is kíváncsiak voltak, hogy a sok ülés befolyásolhatja-e az agyműködésünket. A vizsgálatban 30 fő vett részt, mindenkinél elvégeztek egy-egy MRI-vizsgálatot. Ezen elsősorban a középső temporális lebenyt vizsgálták, ami többek között az új emlékek tárolásáért felelős.

Fotó: Unsplash/ Benjamin Child

Fotó: Unsplash/ Benjamin Child

Sok ülés ellen sok mozgás?

Az eredmények pedig megmutatták, hogy a sok ülés, illetve maga az ülés miatt felvett testtartás hatására elvékonyodhat ez a lebeny. És most arra gondolunk, hogy akkor rendszeresen mozgunk, mindennap egy kicsit, munka előtt, munka után, hogy megvédjük ezt a temporális lebenyt, de sajnos ez nem megoldás a szakemberek szerint. A Los Angeles-i Egyetem kutatói szerint ugyanis a rendszeres testmozgás nem elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozzuk az ülés ilyetén káros hatását.

Mit tehetnénk akkor? Próbáljunk meg valóban kevesebb időt tölteni ülve, mondjuk tévénézéssel vagy a számítógép bűvölésével. Munka közben sokunknál persze kivitelezhetetlen, hogy ne üljünk órákon keresztül a monitor előtt, de munka előtt, és főleg után, ha lehet, inkább ne üljünk, hanem mozogjunk minél többet. Úgyis itt a jó idő, használjuk ki a tavaszt!