Egészség

Előzzük meg a veseelégtelenséget!

Veséinkkel maximum csak a felfázások idején foglalkozunk, pedig nagyon fontos szerepet játszanak az egészségünkben. A vesepangás, veseelégtelenség olyan állapot, amivel érdemes még időben foglalkozni.

Mint minden szervünk, így veséink, vérünk szűrői-salaktalanítói is velünk együtt öregszenek. Ám olyan csodálatosan működnek, hogy kapacitásuk messze meghaladja a szükséges mértéket, ezért idős emberek is vígan élhetnek teljesen kielégítő veseműködéssel, ám ehhez az kell, hogy egészséges életet éljenek, és mindent megtegyenek a vesebetegségek megelőzéséért. Azért is fontos ez, mert veséink még visszafordíthatatlanul károsodva is képesek működni, azaz nem feltétlenül jár a veseelégtelenség rögtön súlyos tünetekkel is.

Mi mindenre képes két kis szerv!

A vesék jóval többet tudnak annál, mint hogy átszűrjék a vért és a folyadékokat, illetve vizeletet válasszanak ki. Lehetővé teszik számunkra, hogy különböző ételeket, gyógyszereket, táplálékkiegészítőket fogyasszunk anélkül, hogy a mérgező anyagok felgyűlésétől tartanunk kéne. Rengeteg dolgot szabályoznak a vérben és a testfolyadékokban is – például a vérnyomás szabályozásához vagy bizonyos hormonok kiválasztásához is közük van – azért, hogy egészségesek legyünk. A krónikus veseelégtelenséget az elején azért nehéz csupán a tünetek megjelenése alapján észrevenni, mert azok gyakran egészen addig nem jelentkeznek, amíg a vesék működése nem csökken a normális egytizedére.

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fontosak a tesztek

A vesék akkor működnek jól, ha a mérgező anyagokat megfelelően kiszűrik a szervezetünkből. Ezt a képességüket lehet különböző vizelet- és vértesztekkel, ultrahangos vizsgálatokkal is ellenőrizni. Ha minden rendben, akkor nincs sem vér, sem fehérje, sem baktérium a vizeletünkben, az elektrolitegyensúlyunk is rendben van, vérünk és testfolyadékaink pedig nem hemzsegnek a toxinoktól. Ha baj van, azaz a vesék elégtelenül működnek, annak kétféle magyarázata lehet: valami akut ügy miatt nem dolgoznak megfelelően, vagy valami betegség – például cukorbetegség, magas vérnyomás, esetleg hosszú ideig szedett gyógyszerek –  miatt lassú, fokozatos romlásról van szó, ez utóbbit nevezik krónikus vagy idült veseelégtelenségnek.

Ha hirtelen jön a baj

Akut veseelégtelenség akkor alakul ki, ha a szervezet például kiszárad tartós hányás vagy hasmenés, esetleg nagyobb vérveszteség miatt. A véráramban történő fertőzés, égési sérülések, szívelégtelenség, szívroham, májkárosodás esetén is előfordulhat. Ha időben orvoshoz kerülünk, a károsodás visszafordítható.

Fotó: iStock.com/Dirima

Fotó: iStock.com/Dirima

A krónikus veseelégtelenség tünetei

A krónikus vesebaj sokszor már visszafordíthatatlan károsodással jár. Figyeljünk oda arra, ha gyakrabban kell pisilni menünk, mint ahogy megszoktuk, és éjszaka is fel kell kelnünk emiatt. A lábak és a szem alatti terület duzzanata, ödémája is figyelmeztető jel lehet. A vérszegénység vagy a toxinok felhalmozódása miatt kimerültség, a kezek és a lábak izzadása, krónikus fáradtság is jelentkezhet. Az étvágytalanság, émelygés, hányás, a bőr viszketése, légszomj, mellkasi fájdalom, zavart tudatállapot esetén is érdemes megnézetni a veséinket. Ha magas a vérnyomásunk és cukorbetegséggel vagy autoimmun betegséggel küzdünk, rendszeresen külön ellenőriztessük a veséink állapotát! A szenvedélybetegeknél is különösen oda kell figyelni ugyanerre. Ha vesehomok vagy vesekő található a testünkben, az is okozhat problémákat, megfelelő ultrahangvizsgálattal ezeket is kiszűrhetjük.

Így őrizzük meg veséink egészségét

Rendszeresen ellenőriztessük vérnyomásunkat, vércukorszintünket, koleszterinszintünket, vizeletünket! Tartózkodjunk a túl sok alkohol fogyasztásától, a dohányzástól, sportoljunk rendszeresen! Szabaduljunk meg a túlsúlyunktól, és ne fogyasszunk túl sok sót! Fontos, hogy eleget igyunk, legyen meg a napi másfél-két liternyi folyadékfogyasztásunk! Ha a családban fordult elő cukorbeteg, vesebeteg vagy szívbeteg, azt mindenképpen osszuk meg a kezelőorvosunkkal!