Egészség

Gyakran eszünk házon kívül? Így hathat az egészségünkre a „nagyüzemi” koszt

A gyakori éttermi, kávéházi és gyorséttermi étkezés növelheti az egészségkárosító vegyi anyagok, az úgynevezett ftalátok szintjét a szervezetben – ezt mutatták ki egy nagy méretű tanulmányban a George Washington Egyetem kutatói.

A ftalát vegyületeket a műanyagok lágyítására használják, és a tudományos kutatások már régóta bizonyították, hogy az emberi szervezetben módosíthatják, sőt le is állíthatják a hormontermelést, és más egészségkárosító problémákat is okozhatnak.

Az amerikai tanulmány az első olyan kutatás, amelyben összehasonlították a ftalátártalmat a vendéglátóhelyeken rendszeresen étkezők és az otthon készített ételeket fogyasztók szervezetében. A szakemberek kimutatták, hogy az előbbiek szervezetében mintegy 35 százalékkal volt magasabb a ftalátszint azokhoz képest, akik otthon a élelmiszerboltokban vásárolt termékeket fogyasztották.

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

„Ez a tanulmány azt jelzi, hogy a házilag elkészített ételek kevésbé tartalmazhatnak sok ftalátot, a meddőségi problémákat, terhességi komplikációkat és más egészségi problémákat előidéző vegyi anyagot. Eredményeink azt mutatják, hogy a vendéglátóipari helyeken való étkezés fontos és korábban fel nem ismert forrása az amerikai lakosság ftalátoknak való kitettségének” – idézte Ami Zotát, a George Washington Egyetem Milken Intézetének professzorát az intézet közleménye az MTI tájékoztatása szerint.

Így zajlott a kutatás

Az amerikai kutatók a nemzeti egészség- és táplálkozási felmérés (NHANES) keretében 2005 és 2014 között gyűjtött adatokat elemezték. A 10 253 résztvevő arról tájékoztatta a kutatókat, hogy hol étkeztek az elmúlt 24 órában. A kutatók később megvizsgálták a résztvevők vizeletmintáit ftalát nyomait kutatva.

A résztvevők 61 százaléka számolt be arról, hogy előző nap vendéglátóipari helyen étkezett. A ftalátártalom és a vendéglátóhelyen való étkezés közötti kapcsolat minden korcsoportban jelentős volt, de a legnagyobb a tinédzserek körében. A gyorséttermi ételeket és más nem otthon készült ételeket nagy mennyiségben fogyasztó kamaszok esetében 55 százalékkal volt magasabb a ftalátszint szervezetükben azoknál, akik otthon étkeztek.

Bizonyos ételek, különösen a sajtburgerek és más szendvicsek elfogyasztása esetében magasabb volt a ftalátszint, de csak akkor, ha gyorséttermekben, kávézókban vagy éttermekben fogyasztották. A vendéglátóipari egységekben elfogyasztott szendvicsek 30 százalékkal növelték a ftalátszintet minden korcsoport szervezetében.

A várandós nők, gyerekek és tinik sebezhetőbbek a hormonkárosító vegyület mérgező hatásai által, ezért fontos, hogy megtaláljuk a ftalátártalomnak való kitettség csökkentésének módjait. A jövőbeni tanulmányoknak meg kell vizsgálniuk, hogyan lehet a leghatékonyabban eltávolítani a ftalátokat az élelmiszerekből” – magyarázta Julia Varshavsky, a tanulmány vezető szerzője.