Egészség

7 szuper ötlet az ápolt fogakért és a ragyogó mosolyért

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a fogaink körültekintő és alapos ápolásáról. A fogmosás a napi rutin része, de vajon mennyi időt töltünk vele valójában? Valóban alaposan mossuk, öblögetünk, ápoljuk, vagy amolyan „legyünk túl rajta” hozzáállással végezzük a szájápolást? Pedig a fogápolás és a szájhigiénia is az egészségünk fontos része, többek között segít megelőzni a fogszuvasodást és más kellemetlenséget, problémát. Így lesz ragyogó a mosolyunk és ápoltak a fogaink – természetes módon.

Változtassunk az étkezési szokásainkon

Azt már régóta tudjuk, hogy a cukor, illetve a cukros ételek milyen rossz hatással lehetnek a fogaink egészségére, de vajon valóban odafigyelünk arra, hogy az elfogyasztott ételeknek mekkora a cukortartalma? Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az étrend megváltoztatása valóban hatásos a fogszuvasodás megelőzésében. Vagyis érdemes kerülni a cukros ételeket, italokat, helyettük pedig a kalciumban gazdag élelmiszerek fogyasztása ajánlott, mint például a tejtermékek. A cukros üdítők és az alkohol helyett pedig igyunk inkább cukrozatlan teát, vizet és hozzáadott cukor nélkül készült gyümölcsleveket.

Cukormentes rágógumi

Nemcsak azért jó a cukromentes rágó, mert nincs benne cukor, és így a szájüregben nem nő meg a fogszuvasodást okozó baktériumok mennyisége, de rágás közben a fokozott nyáltermelésnek köszönhetően hozzájárulhat a fogaink tisztán tartásához.

Fotó: iStock.com/dulezidar

Fotó: iStock.com/dulezidar

Alaposan mossuk ki, és cseréljük rendszeresen a fogkefénket

A legfontosabb eszközünk a fogaink tisztán tartásához a fogkefe, de vajon tudjuk, hogy hogyan kell kiválasztani a feladatra legmegfelelőbbet? A szakemberek szerint tanácsos kis- vagy közepes méretű kefét választani, és arról is győződjünk meg, hogy a sörték elérik a fogak közötti réseket, hogy az ott megbújó ételmaradékot is el tudjuk távolítani fogmosáskor. És nem ajánlják, hogy bármilyen műanyag kupakot is tegyünk a fogkefére, merthogy az plusz baktériumforrás lehet.

Használat után mindig alaposan mossuk, öblítsük ki a fogkefénket, amit egyébként rendszeresen kell cserélni, mert a sörték minősége idővel romlik, és nem lesz olyan hatékony a használata. Azt szokták mondani, hogy három havonta érdemes új fogkefét beszerezni.

Fontos, hogy naponta hányszor és hogyan

Egy nemzetközi felmérés szerint a felnőtt lakosság 42 százaléka csak fogkefét használ a napi szájápoláshoz. Pedig ha tökéletes „munkát” szeretnénk végezni, a fogkefe és a fogkrém nem elég. Íme egy ajánlás a napi szájhigiéniához:

  • Naponta kétszer két percig mossuk alaposan a fogainkat úgy, hogy győződjünk meg arról, az összes fogunkat körbemostuk, az össze réshez elértünk.
  • Használjunk fogselymet: mert olykor a fogkefével mégsem tudunk minden ételmaradékot tökéletesen eltüntetni, a fogselyem segítségével azonban ezeket is könnyedén el tudjuk távolítani.
  • Végül öblögessünk szájvízzel, mert antibakteriális hatása van, és segít megszabadulni a szánkban megbúvó maradék baktériumoktól.
Fotó: iStock.com/macniak

Fotó: iStock.com/macniak

Megfelelő vitaminok szükségesek

A cukormentes étkezés mellett fontos, hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyek hozzájárulhatnak a fogaink egészségéhez. Ezek többnyire olyan vitaminokat és tápanyagokat tartalmaznak, amelyek jót tehetnek a fogainknak. Ilyenek a gyümölcsök, a diófélék és a zöldségek, mint például az alma, a banán, a kelbimbó és a borsó. De a teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó ételek is ajánlottak, valamint a tengeri halak.

Rendszeres fogorvosi vizit

Ha nincs különösebb panaszunk, akkor is érdemes legalább évente egyszer felkeresni a fogorvosunkat egy általános tisztításra, fogkőleszedésre, illetve hogy ha esetleg lát valami problémát, azt még időben kezelni tudja, hogy megelőzze a komolyabb fájdalmat vagy a fogak kilyukadását.

Természetes fogápolás kókuszolajjal

A kókuszolajnak állítólag a fogápolásban is nagy hasznát vehetjük. Segíthet ugyanis a fog kilyukadásának megelőzésében (a fogszuvasodás ellen sajnos nem jó). Azt mondják, hogy segít eltávolítani a baktriumokat a fogakról, illetve a fogközökből, mintha fogat mosnánk és fogselymeznénk egyszerre. Ehhez pedig csak annyit kell tennünk, hogy egy evőkanál kókuszolajat tartunk a szánkban körülbelül 20 percig. Mozgassuk, öblögessünk vele, de ne nyeljük le!