Egészség

A tudomány szerint így lehetünk igazán, valóban boldogok

Mióta az eszünket tudjuk, a boldogság után kajtatunk – ez nagyjából mindenkire igaz, hiszen kinek ne az lenne a végső célja, hogy egy hosszú, boldog életet éljen le? A feladat azonban lehetetlennek tűnik, hiszen minél inkább hajszoljuk a boldogságot, annál nehezebb elérni – és hajtogathatjuk az olyan közhelyeket, hogy a boldogság nem egy desztináció, hanem maga az út, ez még nem segít a gyakorlatban abban, hogyan is érhetjük el. A tudománynak azonban erre is van válasza: íme öt biztos tipp arra, hogyan lehetünk sokkal boldogabbak a mindennapjainkban.

1. Vegyük fel a sportcipőt

Valószínűleg már a könyökünkön jön ki, hogy a mozgás endorfint termel a szervezetünkben, ami egy boldogsághormon, és jobb kedvünk lesz tőle – pedig ennél egyszerűbb és jobb tippet az azonnali hangulatjavításra nem igazán tudunk mondani. Azon túl, hogy egészséges, a sport rengeteg mindenre nevel: a kitartásra, a csapatjátékra, arra, hogy minden értékes dologért meg kell szenvednünk legalább egy kicsit. Kutatások szerint bőven elég 7 perc intenzív mozgás heti legalább négyszer – ez már hosszú távon hatással lehet a boldogságunkra. Arról nem is beszélve, hogy a bőrünkben is jobban érezzük majd magunkat, ha rendszeresen edzünk.

Fotó: iStock.com/Halfpoint

Fotó: iStock.com/Halfpoint

2. Aludjunk eleget

A kevés alvás jobban befolyásolhatja a közérzetünket, mint gondolnánk: nemcsak fáradtak és kedvetlenek leszünk, ha nem pihenünk eleget, de az agyunkra is hat az alvásmegvonás. A negatív élmények ugyanis az agy amigdala nevű területén kerülnek feldolgozásra, míg a pozitívak a hippocampusban – a kialvatlanság pedig a hippocampusra hat igazán. Ezért van az, hogy a negatív élményeket könnyebben, a pozitívakat nehezebben tudjuk felidézni, ha sokáig keveset alszunk. Ráadásul kialvatlanul sokkal fogékonyabbak vagyunk a stresszre is, így hosszú távú hátrányai is vannak annak, ha a szervezetünknek nem adjuk meg a megfelelő mennyiségű alvást.

3. Töltsünk időt a szeretteinkkel

Haláluk előtt az emberek legtöbbször azt bánják meg, hogy nem töltöttek elég időt azokkal, akiket szeretnek – ez nem közhely, hanem pontos statisztikák eredménye. Nem véletlen: még az introvertált emberek számára is a szocializáció az egyik legkomolyabb boldogságfaktor. Kutatók szerint minden más, amiről azt gondoljuk, hogy boldoggá tesz minket, valójában csak egy eszköz ahhoz, hogy a szeretteinkkel több időt töltsünk el. Ráadásul azok, akik szeretve érzik magukat, és szoros baráti és családi kapcsolatokat ápolnak, jellemzően sokkal tovább élnek, mint azok, akiknek több laza baráti kapcsolatuk van.

4. Menjünk ki a szabadba

A természetben töltött idő a legideálisabb, kutatók szerint mindennap legalább húsz percet kellene itt eltöltenünk – ha erre nincs lehetőségünk, akkor természetesen a városi levegő is jobb, mint a semmi. Egy kutatás azt is kimutatta, hogy mi a legideálisabb hőmérséklet ahhoz, hogy hosszú távon is emeljünk a boldogságszintünkön: meglepő módon nem a strandidő, hanem a 13,5 Celsius-fok a legjobb. Ez jobban befolyásolja a hangulatunkat, mint a csapadék mennyisége vagy a szélerősség!

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

5. Segítsünk másokon

Érdekes módon a boldogság elérésének és hosszú távú megtartásának az az egyik legjobb módja, ha kivételesen nem magunkra, hanem másokra gondolunk. Kutatások kimutatták, hogy ha az emberek költhetik magukra vagy másokra is a pénzüket, sokkal boldogabban emlékeznek vissza arra, ha a második lehetőséget választották. Az ideális az, ha legalább heti két órát töltünk azzal, hogy segítünk – lehet ez önkénteskedés, vagy egyszerűen az egyik jó ismerősünk megsegítése is.

A témával Boldogságkalauz címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget prof. dr. Bagdy Emőke, Tóth Andrea Beáta, Marietta Student, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A legutóbbi műsort ezen a linken nézhetjük meg.