Egészség

A meztelenül alvás 3 egészségügyi előnye

Télen kevésbé gondolunk arra, hogy ruha nélkül bújjunk be a takaró alá, pedig valójában nagyon egészséges pizsama nélkül aludni. Jót tesz a bőrünknek, a hangulatunknak, és még a hormontermelésünket is rendbe rakhatja – lehet, hogy érdemes még a kinti mínuszok mellett is ledobni a pizsamát!

Jót tesz a bőrünknek

Egész nap ruhába bújtatjuk szegény bőrünket, pedig alapvetően nem erre van kitalálva. Ha éjszaka ruha nélkül alszunk, az egyébként folyamatosan elzárt testrészeink kicsit fellélegezhetnek, és a pórusaink levegőhöz juthatnak. Ez csökkenti a betegségek kockázatát is, például sokkal kisebb eséllyel lesz lábgombánk, mert kiszellőztetjük a cipőbe kényszerített lábainkat is.

Segít a kortizol szabályozásában

A kortizol a mellékvese külső rétege által termelt hormon. Ha megfelelő mennyiségben van jelen a szervezetünkben, segíthet a vérnyomás optimálisan tartásában, a fehérjék, a cukrok és a zsírok felhasználásában. Csakhogy ha túl sok termelődik belőle, megugrik a testünk stressz-szintje, ami szorongást, pánikrohamot, súlynövekedést okozhat. A kortizoltermelés akkor indulhat meg nagyon, ha a testünk hirtelen hőmérsékletváltozást tapasztal, a meztelenül alvás pedig segít egyenletes hőmérsékleten tartani a szervezetünket.

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

Fotó: iStock.com/GeorgeRudy

 A melatonin és a növekedési hormon is rendben marad

Ugyanígy az optimális testhőmérséklethez van köze a melatonin- és a növekedésihormon-termelésnek is. Ezek segítenek a testünknek a megfelelő, egészséges működésben, és szabályozzák az öregedést. Ha ruhában alszunk, felemelkedik a testhőmérsékletünk, és a szervezetünk kevésbé hatékonyan használja fel ezeket a hormonokat. A melatonin egyébként az alvási ciklust is irányítja, így ha megfelelő a termelődése, mélyebben és jobban is alszunk tőle.