Egészség

Többet ér, mint négy nap wellness: feszültségcsökkentő játékok felnőtteknek

Mindennapjaink tele vannak feszültséggel, főleg így decemberben. Hogyan szabadulhatunk meg tőle egyszerűen, akár az irodában vagy hazafelé? Például felnőtteknek kitalált stresszoldó játékok segítségével.

Bár a gyurmázható stresszlabát mindannyian ismerjük, ennél jóval több eszköz van szó szerint a kezünk ügyében a stresszoldásra. Az egyik legjobb és legszórakoztatóbb módszer, ami segít elmélyülni és kikapcsolni, az a színező. Hála a modern felnőttverzióknak, már nem kell a gyerkőc elhagyott színezőit begyűjtenünk, lehet sajátunk is. Az aprólékosan kidolgozott, részletes és gyönyörű képek mellé lepjük meg magunkat színesceruza- vagy filckészlettel, és vegyük elő kreatív énünket! Az internetről is letölthetünk színezőket, de könyvben is megkaphatjuk, sőt karácsonyi ajándéknak is nyugodtan adhatjuk ismerőseinknek. A színek használata, a vonalkövetés kikapcsol, hiszen egész más gondolkodásmódot kíván, észre sem vesszük, de már a színező felénél megnyugszunk, ugyanúgy lefoglalhat minket az alkotás öröme, mint a gyerekeket.

Két barátnőm feljött hozzánk a múlt héten, s meglepődve figyelték, ahogy a gyerek által ki nem színezett ábrákat firkálom. „Hát te meg mit csinálsz?”  kérdezték tőlem megrökönyödve. „Színezek. Gyertek! Némi értetlenség után leültek, és hajnali egyig fel sem álltak, a konyhámban színeztek mind a ketten. A végén azt mondták, többet ért, mint négy nap wellness vagy egy dupla óra a pszichológusnál. Nem véletlenül ennyire elterjedtek mostanában a felnőttszínezők: nemcsak megnyugtat maga a mozdulat és a ceruza finom sercegése a papíron, de közben nagyszerűen lehet beszélgetni, vitázni (finom vörösborokat kortyolgatni), vagy csak halkan mélázni. Nem tudom, miért, de működik!

Fotó: iStock.com/ jacoblund

Fotó: iStock.com/ jacoblund

Karkötő

Stresszhelyzetben testünk felkészül a veszélyre, a támadásra, és vagy menekülésre, vagy harcra késztet. Emiatt megnövekszik a stresszhormonok szintje, mi pedig készenlétben várjuk a nem létező támadást. Hogy ebből az ördögi körből kihozzuk testünket, feltalálták a stresszoldó karkötőt. A csuklópánt a rezgéses BLAST módszert alkalmazza, ami az ellazult állapot és a kellemes emlékek agyi területét aktiválva bizonyítottan csökkenti a magas stressz-szintet, így oldhatja a görcsöket, javíthat a gyomoridegen, a fejfájáson vagy bármelyik másik kellemetlen tüneten harminc másodpercen belül. Az állítható fokozatú rezgést produkáló karkötő ára elég magas, több mint harmincezer forintba kerül, s persze az okostelefonról vezérelhető, hatsebességes még többe.

Egy másik fajta csuklópánt a Doppel névre hallgat, és nem egyfolytában rezeg, hanem a megfelelő frekvencián ritmikusan lüktet. Készítői szerint ez hasonlóan hat ránk, mint a magas és mély hangok váltakozása a zenében, csak ez csendesen képes visszaadni érzelmi stabilitásunkat. A karkötőt még nem lehet kapni, egyelőre a gyártására gyűjtenek.

Fidget Spinner és Fidget Cube

A gyerekek legújabb mániája, a Fidget Spinner maximum az őrületbe kergetett eddig, hiszen mindenképpen be kellett szerezni a legújabb modellt a családnak. Legközelebb viszont próbáljuk ki, nekünk beválik-e a pörgetés: elméletileg a játék képes arra, hogy lefoglaljon és kikapcsoljon minket a mindennapos rohanásból. Ugyanezen az elven működik a Fidget Cube, ami a pörgettyűhöz hasonlító kocka, különböző gombokkal és szerkezetekkel az oldalain, de különlegessége, hogy kifejezetten felnőtteknek találták ki. Unalmas értekezleteken, tömegközlekedés közben vagy „csak úgy” piszkálhatjuk, birizgálhatjuk, nyomkodhatjuk, lefoglalhatjuk a kezeinket.

Fotó: iStock.com/stevanovicigor

Fotó: iStock.com/stevanovicigor

Végtelen kockák 

Hasonló elv mentén gyártják a végtelen kockákat is, amelyek egy kézzel is hajtogathatók. Főleg idegeskedő felnőtteknek találták ki őket, mert monoton hajtogathatjuk belőle a kockákat és téglalapokat akár egy stresszes telefonbeszélgetés közben is. Eközben pedig legalább nem a telefonunkat nyomkodjuk, hanem fejlődik a finommotorikánk, képesek vagyunk újra fókuszálni, és elűzzük az unalmunkat is.