Egészség

Koraszülöttek világnapja: lila épületek és családsegítő program

November 17-e a koraszülöttek világnapja: ebből az alkalomból lilába „öltöztetnek” mindent a mai napon. Magyarországon is sok épületet lilával világítanak meg a fontos esemény alkalmából. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre.

A világban minden tizedik gyermek – Magyarországon körülbelül minden kilencedik-tizedik gyermek – korábban érkezik a világra, mint a 37. gesztációs hét – olvasható a Wikipédián. A koraszülöttek világnapja november 17-e, amikor sok köztéri épületet lilával világítanak meg – ezzel is támogatásukról biztosítják a kezdeményezést. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre.

Koraszülött- és családsegítő program

Hároméves, a koraszülötteket és családjukat segítő programot indított 1,2 milliárd forintos uniós támogatással a Korábban Érkeztem Alapítvány. Rádi Katalin alapító a projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy az öt éve működő civilszervezet önkéntesei rendszeresen látogatják a dél-alföldi koraszülött-osztályokat, rendezvényeikkel segítik az érintett családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin. Anyaszállásokat hoztak létre és újítottak föl, ez lehetővé teszi, hogy a nem helybéli kismamák is folyamatosan az intenzív osztályokon ápolt újszülöttjük közelében lehessenek – tájékoztatott az MTI.

Monostori Dóra, a pályázat szakmai vezetője kifejtette, Magyarországon az évente 95 ezer újszülött közül minden tizedik idő előtt jön a világra. A projekt központi eleme olyan modellprogram kidolgozása, amely lehetővé teszi, hogy sorstársak mentorként segítsék az érintett családokat a veszélyeztetett várandós időszaktól kezdve egészen a gyermekek hatéves koráig.

A program részletei

Ez a módszer Szegeden már jól működik, de szeretnék továbbfejleszteni és kiterjeszteni az egész régióra. Ennek érdekében a Szegedi Tudományegyetemmel közösen kutatási program indult, és összegyűjtik a legjobb külföldi gyakorlatokat is. Az eredmények teljes egészében hozzáférhetőek lesznek az alapítvány honlapján – közölte a mentálhigiénés szakember.

Az érintettek 2-3 napos programon vesznek részt, ezzel segítve felépülésüket a koraszülés okozta traumából. Egy részükből – további képzés után – mentor válhat, aki később segíthetik a családokat – mondta Monostori Dóra, hangsúlyozva, szülőpárokat kívánnak megszólítani, így oldva az ilyen családokban az átlagosnál lényegesen gyakrabban előforduló párkapcsolati konfliktusokat.

A program részeként segítőszolgáltatás is indul azoknak a szülőknek, akik gyermeküket csecsemőkorban veszítik el.

Három városban – Szegeden, Gyulán és Kecskeméten – mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak tudnak komplex szolgáltatást nyújtani. Az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel ezek a 27 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetőek lesznek.

Ultrahangkészüléket adományoz a HM a koraszülöttek ellátására

Ultrahangkészüléket vásárol a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Perinatális Intenzív Centrumának (MH EK PIC), a két-három héten belül érkező berendezés a koraszülött babák ellátását segíti majd – jelentette be Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára Budapesten a koraszülöttek világnapján – adta hírül az MTI. A Fiatal Családosok Klubjának képviseletében felszólaló Somogyi-Soós Anita közölte, hogy a családszervezetek jótékonysági adventi vásárának idei kedvezményezettjei a koraszülött babák és családjaik lesznek. Nádor Csaba, az MH EK PIC vezetője arról tájékoztatott, hogy Magyarországon évi nyolcezer koraszülött gyermek jön a világra. A centrumban közülük kétszázhúszat-kétszáznegyvenet látnak el, nyolcvan baba súlya még a másfél kilogrammot sem éri el.