Csillagok

Álomházat épített a lányainak Drew Barrymore

Ki gondolta volna, hogy míg az 50 első randiban Drew Barrymore palacsintából épített magának játékházakat, addig néhány évvel később már édesanyaként lányainak épített egy álom játékházat.

Ez a szerkezet maga a csoda, így nem meglepő, hogy Olive és Frankie imádják az új játékukat, ami nem egyszerűen egy fa játszóház, hanem egy kastély két különálló szárnnyal, közöttük hintával, létrákkal, mászófalakkal és számos, különböző magasságból induló csúszdával.

 

 

Drew játszóháza egyedi tervezés, de hasonló méretű játszóházak az Amerikai Egyesült Államokban 30 000 dollár körül vannak.

Kétségtelen, hogy Drew gyerekeinek jó dolga van, ami ebben a családban nem kirívó, hiszen a kicsi Drew maga is már egy évesen reklámban szerepelt, aztán  két esztendősen már a Sudden Love című tévéfilmben volt látható. Világsztárrá a keresztapja által rendezett E.T.- A földönkívüli tette, de Spielberg mozija nem csak ilyen értelemben változtatta meg a kislány életét.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Míg kortársai a betűvetéssel ismerkedtek, Drew már komoly drog- és alkoholproblémákkal küszködött. Még a középiskolát sem fejezte be, tinédzserkorára sikerült kimásznia a gödörből, és tapasztalatait egy önéletrajzi könyvben osztotta meg a nagyvilággal. A kilencvenes években rendszeresen filmezett, de egyik alakítása sem hozott átütő sikert.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Aztán a siker mégis csak megérkezett, olyannyira, hogy a Charlie angyalaival a legjobban fizetett színésznők sorába lépett elő. Manapság megint kissé visszacsúszni látszik, hiszen a Netflixes Santa Clarita Diet története szerint csak az emberhús fogyasztása adhat nyugalmat a Drew által játszott főhősnek, ez azonban egy nézhetetlen sorozatot eredményezett. Úgy tűnik azonban egyelőre csak mi aggódunk Barrymore sorsa iránt, ők addig elégedetten eljátszanak a játékházzal.