Csillagok

Gitártok és színházszerelem: Antonio Banderas születésnapja

José Antonio Domínguez Banderas ma ünnepli 58. születésnapját. Az eredetileg futballistának készülő Antonio Pedro Almodóvar határokat feszegető filmjeitől jutott el egészen a világhírig.

Banderas a Földközi-tenger partján fekvő andalúziai Malagaban született, ahol Pablo Picasso is. Édesanyja, Ana Bandera tanárnő; apja, José Domínguez titkosrendőrként dolgozott a Franco-diktatúra ideje alatt. Antonio profi futballista akart lenni, tehetsége is volt hozzá, de 14 éves korában eltörte a lábát, és ez véget vetett álmainak. 15 évesen a Hair című musicalt látva döntötte el, hogy színész szeretne lenni. Ugyanebben az évben meghalt a spanyol diktátor, ami többek között a spanyol film szabadságát is magával hozta, ezzel utat engedve a leendő tehetségnek is.

fotó: shutterstock

fotó: shutterstock

A fiatal Pedro Almodóvar egy színházi alakítása nyomán ajánlotta neki első filmszerepét, majd ez a művészi összefogás komoly világhírt hozott mindkét szereplőnek, sőt Antoniot eljuttatta a tengerentúlra is. Az együttműködésükből számos sikerfilm született, némelyik azonban nagy vitákat váltott ki, ilyen volt a A vágy törvénye, amelyben Antonio egy meleg férfit alakított. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén és az Átame! (Kötözz meg és ölelj!) világsikere után a legnagyobb spanyol sztárok közé emelkedett.

fotó: shutterstock

fotó: shutterstock

Ahogy mondják, innentől pedig már egy legenda született, melyet egy gitártok hozott el a spanyol színésznek. A Desperado sikerét számos más hollywoodi mozi követte, melyben igyekezett megmutatni, hogy képes erős karakterek ábrázolására a filmvásznon.

fotó: shutterstock

fotó: shutterstock

1995-ben, a Hárman párban című vígjáték forgatása során ismerkedett meg Melanie Griffith-szel és ettől a ponttól kezdve akár lehettek volna ők Hugh Jackman példaképe, de Jackmanék kapcsolatával ellentétben Antonio és Melanie házassága idővel véget ért.

Banderas mára túlvan egy szívinfarktuson, sőt volt Feláldozható is. A spanyol színész szívügye többek között az ifjú tehetségek támogatása, ezért szülővárosában egy komplex színházi projektbe kezdett, mely a tervek szerint néhány hét múlva megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.