Csillagok

A taps elárulta, hogy Brad Pitt vagy Leonardo DiCaprio a nagyobb sztár

Jimmy Kimmel műsorában egyszercsak átsétáltak a Volt egyszer egy Hollywood című film főszereplői. A közönség vette a lapot, és hosszas tapssal és sikolyokkal fogadták Margot Robbie-t, Brad Pitt-et és Leonardo DiCaprio-t.

Jimmy Kimmel 2003 óta házigazdája és producere az amerikai Live! című éjszakai talkshownak az ABC csatornán. Külön műfajt teremtett, ahol a humor az uralkodó, és ez sosem tűnik erőlködésnek. Így még az sem volt kínos, hogy a Volt egyszer egy Hollywood című film szereplői Kimmel monológja közben átsétáltak a stúdión, mintha csak le akarták volna vágni az utat.

Jelent a filmből Fotó: InterCom

Jelent a filmből Fotó: InterCom

Persze jól volt felépítve a „spontán „ jelent, és külön-külön sétáltak be a stúdióba, amit a közönség hangos ovációja kísért. A legnagyobb tapsot és sikítást Leonardo DiCaprio kapta, igaz egy kicsit ő meg is állt ünnepeltetni magát. Mondjuk, mindegyik színész megérdemli az éljenzést, és kicsit irigykedünk is ilyenkor Amerikára.

Az Egyszer volt egy Hollywood filmet pedig már nagyon várjuk. Quentin Tarantino rendezése – Amerikában – augusztustól kerül a mozikba, de a film tervezett hazai bemutatója csak október elején lesz. Sokan már most Oscar-esélyesként emlegetik…