Csillagok

Az ünnepelt csatornahang

Pikali Gerda az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színésznő napjainkban.

Naponta többször is találkozunk a művésznővel, legalább is egyedi hangszínével, amikor a Duna World-re kapcsolunk, hiszen ő a csatorna hangja, de kölcsönözte már egyedien búgó orgánumát rádiócsatornának is, sőt Jennifer Lopez is általa szólal meg magyarul. Persze a színésznőt kiváló darabokban is láthattuk, láthatjuk fővárosi színházakban, illetve olyan hazai sikerfilmekben, mint a Papírkutyák és az Üvegtigris 3. Ezen felül a szappanopera rajongók is napi szinte találkozhatnak vele, az egyik hazai kereskedelmi csatorna sikersorozatában, ahol egy kemény, határozott rendőrnyomozó nőt, Nagy Gabriella századost testesíti meg. Kiváló munkáját, teljesítményét már elismerték a Pepita-díjjal, illetve idén ő érdemelte ki ebben az évadban nyújtott alakításaival a József Attila Színház saját elismerését, a Sztankay István-díjat. A sok és szerteágazó színészi megmérettetés mellett Pikali Gerda nem utolsó sorban kétgyermekes anyuka is, 2013 óta Rékasi Károly színművész a párja.