Csillagok

Lehangoltság az ünnepek előtt – lehet, hogy lecsapott ránk a szezonális depresszió?

Ahelyett, hogy ráhangolódnánk a karácsonyi ünnepekre, inkább lehangoltak vagyunk az utóbbi hetekben? Komolyabb ok is állhat a háttérben, mint az ajándékvásárlás felett érzett stressz vagy az évvégi határidők. Lehet, hogy a szezonális depresszió áldozatai vagyunk.

Hivatalos nevén szezonális hangulatzavar, angolul találóan SAD (seasonal affective disorder) a depressziós zavaroknak az a formája, amit kifejezetten egyes évszakok válthatnak ki. Ugyan bármelyik évszakban előfordulhat, a leggyakoribb mégis az, hogy a tél beköszöntével jár együtt. Honnan ismerhetjük fel? És mit tehetünk ellene?

A téli depresszió tünetei

Míg azok, akiket tavasszal vagy nyáron érint a szezonális depresszió hajlamosabbak jobban szorongani, elveszítik étvágyukat és alvászavarban szenvedhetnek, addig a téli depressziónak más tünetei vannak. Általában fokozott étvágy, súlygyarapodás és fokozott alvásigény jellemző rájuk, amitől reggel nehezen kelnek ki az ágyból. Enyhe esetben emellé „csupán” lehangoltság jár, ami önmagában is kellemetlenné teszi a hétköznapokat. Súlyos esetben azonban ez a klasszikus major depresszió tüneteivel társul: például bűntudattal, reménytelenség érzésével, motiválatlansággal, érzelmi sivársággal és akár öngyilkossági gondolatokkal.

Fotó: iStock.com/Tinatin1

Fotó: iStock.com/Tinatin1

Mitől alakul ki?

Kutatók szerint evolúciós okai is lehetnek annak, hogy a szezonális depresszió főleg télen érinti az embereket. A fokozott alvásigény például hasonlít az állatok téli álmára: ilyenkor ugyanis kevesebb az élelem, ezért ha „hibernálja magát” az ember, kevesebbet mozog, többet alszik, könnyebben túléli ezt az időszakot. Biztos, hogy hozzájárul a téli depresszióhoz a fényhiány, ugyanis az északi sarkkör mentén lévő országokban gyakoribb ez a betegség – Finnországban például 9,5%, Alaszkában 9,9%, szemben Florida 1,4%-ával.

Így kezeljük

Amennyiben csupán enyhén érint bennünket a téli depresszió, sokat lendíthetünk a hangulatunkon pár házi praktikával. Először is használjuk ki azon ritka napokat, amikor süt a nap. Bár tudjuk, hogy munkába még, haza már sötétben megyünk, ha ebédszünetben pont tiszta az ég, sétáljunk a szabadban húsz percet! Hétvégén is mozduljunk ki: öltözzünk fel alaposan és kiránduljunk egyet vagy sétáljunk a városban. A friss levegő és a mozgás is elengedhetetlen a téli időszakban, habár ilyenkor nehezebb rávenni magunkat.

A D-vitamin legyen kötelező tartozéka a mindennapjainknak. Tél végére a magyarok 95%-a D-vitamin-hiányban szenved – csökkentsük ezt a számot! Akár napi 2-3000 nemzetközi egységgel is fogyasszunk egy nap, ne higgyük, hogy táplálkozással be tudjuk vinni az elegendő mennyiséget!

Fotó: iStock.com/Viktor_Gladkov

Fotó: iStock.com/Viktor_Gladkov

Szintén hasznos lehet a fényhiány ellen egy fényterápiás lámpa. Ennek a sugárzása a napsütést imitálja és már bizonyított, hogy a depresszió kezelésében hatásos módszer. Érdemes beszerezni egy jó minőségűt, és ha hetekig borús az ég, rendszeresen használni!

A hangulat javítására kipróbálhatjuk az orbáncfűteát, ami közismerten antidepresszáns hatású. Azonban ha szedünk más hangulatjavító gyógyszert, véralvadásgátlót vagy fogamzásgátlót, előbb kérjük ki orvosunk véleményét, ezekkel ugyanis kölcsönhatásba léphet!

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha a téli depresszió súlyos formájában szenvedünk, azaz hetek óta kétségbeesettnek, reményvesztettnek érezzük magunkat, megfordultak a fejünkben öngyilkossági gondolatok vagy bármelyik feljebb említett tünet olyan mértékben elhatalmasodott rajtunk, hogy amiatt már nem tudjuk hétköznapi teendőinket elvégezni, forduljunk szakemberhez! Egy pszichiáter, pszichológus olyan terápiás tervet állíthat össze nekünk, ami által jelentősen javulhat a hangulatunk, életszínvonalunk.