Csillagok

„Ha meg akarunk menteni egy gyereket, higgyünk benne”

Minden újságíró életében időnként eljön a számvetés ideje. Most a ridikül.hu főszerkesztőjeként tekintek vissza az elmúlt majd három évre. Ez a húszezredik cikk, ami megjelenik az oldalon, és azt szeretném, ha ez cikk különleges lenne.

És különleges is, mert úgy döntöttem, arról az emberről írok benne, aki a pályámon, a megszámlálhatatlanul sok interjúalanyom közül, a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Aki példát mutatott, akire felnézek, akinek minden mondata hiteles számomra.

Angéláról, hazánk karitatív futónagykövetéről szól ez az anyag, de rajta keresztül a gyerekekről, az általa is mentett, az általa támogatott gyerekekről. Az árvákról. A sebzettekről. A kiszolgáltatottakról. A magukra hagyottakról.

Angéla néhány napja kirakott egy posztot az oldalára. Kamilláról, egy 3 éves ukrajnai magyar kislányról szól a poszt, akit hajléktalan édesanyja magára hagyott egy tóparton. A kislány a tóparton kóborolt addig, amíg rá nem találtak. Még nem tudok szembenézni azzal, MIT élhetett át az a kicsi lány. Mennyire fázhatott ebben a hidegben. Mennyire félhetett. Mennyi veszély leselkedett rá… de valaki rátalált, és a nagydobronyi árvaház fogadta be a csöppséget. Ő lett a 70. lakója az árvaháznak.

Fotó: Gui Angéla

Fotó: Gui Angéla

Arról az árvaházról már írtunk máskor. Volt, van és lesz is mit, mert a nagydobronyi intézmény megérdemli a figyelmet, a támogatást, tucatjával fogad be, ment meg és nevel fel elképzelhetetlenül durva élethelyzetekből érkező gyerekeket. Ez a cikkünk erről mesél.

De most térjünk vissza Kamillához, aki otthonra lelt az árvaházban. Akinek bájos kis arca, védtelensége több mint tízezer embert megindított. Tucatjával érkeztek a kérések, az ajánlások… sokan szeretnék, szerették volna azonnal örökbe fogadni a kislányt. Sajnos nem lehet. A kislány anyukája nem mondott le róla, Kamilla nem adható örökbe. De higgyétek el, Nagydobronyban jó kezekbe került. Ott tényleg otthonra lelhet, bár tudom, egy intézmény nem pótolhatja, soha nem pótolhatja a szerető édesanya ölelését és gondoskodását, de ha van, ami a legközelebb áll ahhoz… azt akkor ott megkapja. Angélától is.

Én is éltem nevelőotthonban

4 évesen kerültem intézetbe. És éltem nevelőszülőknél is. Az én életemben is volt Angéla. Csak nem Angélának hívták, hanem Anikónak, meg Zsuzsa néninek, meg Laci bácsinak, meg Magdi néninek, meg Miklós bácsinak… akiknek választott feladatuk volt a gyereknevelés, de az én esetemben ennél sokkal többet tettek. Pont úgy, ahogy Angéla teszi a nagydobronyi árváknál… ezek az emberek hittek bennem. És később a barátaim szintén hittek bennem. Azért ülök most itt, ahol ülök, azért írhatom ezeket a sorokat, ezért dönthetek arról, mit írjak, és kiknek. Ezért van fedél a fejem felett, ruha a bőrömön, ezért lett családom. Ezért lehetek az élet napos oldalán… mert az „Angélák”, a gyerekkoromat, majd a fiatal felnőttkoromat kísérő emberek közül néhányan tiszta szívből hittek bennem. És ezt nem is rejtették véka alá.

Fotó: Gui Angéla

Fotó: Gui Angéla

Tőlük hallottam először, hogy szép vagyok. Ügyes vagyok. Értékes vagyok. Jó vagyok. Tőlük hallottam először és aztán sokszor, hogy „sikerülni fog”, „ne add fel”, „ugyanolyan vagy, mint a többi gyerek”… ők öleltek, amikor ölelni kellett, ők adtak szavakkal, érzelmekkel és érintéssel olyan útravalót, amiből ma is csipegethetek, ha fogy az erőm. Néha persze kaptam csizmát, édességet, ebédet és más ajándékot is, de ami igazán fontos volt számomra, ami szárnyakat adott, az a bennem való megingathatatlan hit volt, a felém áradó szeretet és bizalom. És a figyelem. Az érzés, hogy fontos vagyok. Valaki(k)nek fontos a sorsom, a jólétem, a céljaim, és az odavezető út. Akkor is, ha a saját családomnak nem volt az, ha ők lemondtak rólam, vagy nem voltak elég erősek ahhoz, hogy felneveljenek, támogassanak. Ha nem voltak elég erősek ahhoz, hogy szeressenek.

Angéla karitatív futónagykövetként több tucat gyerek sorsát kíséri figyelemmel. A munkája, családja, saját gyerekei mellett évente több alkalommal utazik ki hozzájuk. Velük van. Van, akikkel szorosabb lehet a kapcsolat, másoknak csak néhány melegséggel teli szó jut, egy közös futás, egy vacsora, egy ölelés vagy egy mosoly. Egy csipetnyi figyelem. De ha van valaki, hát én aztán tudom, mekkora ereje van minden célzott mosolynak. Egyetlen szónak. Egy előremutató kérdésnek. A biztatásnak. A példának.

Közeledik a karácsony. Az Angélák mellett ilyenkor szinte minden ember szívében születnek fényes, angyalszárnyú érzések és gondolatok.

Én azt kívánom, ne maradjon gondolat a gondolat. Váltsátok szavakra. Váltsátok tettekre, ha valami szép születik bennetek.

Mert nem kell örökbe fogadni feltétlenül egy gyereket ahhoz, hogy megmentsétek. Ha szóltok hozzá, ha megölelitek, ha figyeltek rá, ha megérezheti, hogy fontos számotokra a létezése, sorsa és jövője, akkor nyert ügyetek van. Ha hisztek benne… megmenekül. Szebb élete lehet. Mert a szívetek fogadja örökbe.