Csillagok

Mi így tudtuk meg, hogy a Mikulás nem létezik. Vagy mégis?!

A legtöbb kisgyerekes családban ilyenkor már tetőfokára hág az izgalom és a várakozás, hiszen ma este, éjszaka érkezik a Mikulás, aki mindig a tiszta csizmákba rejti az ajándékokat. Holnap reggel csillogó szempárok szaladnak az ablakhoz, megnézni, hogy valóban így volt-e, nem is sejtve, hogy valójában szüleik, testvéreik, szeretteik pakolják tele a kiscipőket és tartják életben a kedvükért ezt a csodás mesét. Mikulás apropóján felidéztük, hogy mi, a szerkesztőség tagjai, hogyan és mikor tudtuk meg erről az igazságot.

A szerkesztőségnek van néhány tagja, aki sosem hitt igazán a Mikulásban, hírszerkesztőnk, Emese például mindig is tudta, hogy a szüleitől kap ajándékot, képszerkesztőnk, Dóri pedig nem tudja felidézni, hogy mikor tudta meg az igazságot, úgy emlékszik rá, hogy mindig is tudta.

Fotó: iStock.com/LuckyBusiness

Fotó: iStock.com/LuckyBusiness

Közös titok

Ami engem illet, én hatéves korom körül tudtam meg. Akkoriban zeneiskolába jártam hetente kétszer délutánonként. Bár nagyon szerettem, a legélénkebb emlékem mégis az, hogy ott tudtam meg, hogy nincs Mikulás. Az egyik lány nagyon vidáman mesélte a többieknek, hogy a szüleitől egy óriási csokimikulást kapott Mikulásra. Én döbbenten fordultam hátra a padban ülve, hogy ez hogy lehet? Hát neki nem a Mikulás hozta a csokit? Ő pedig természetesen jól kinevetett, hogy milyen kis naiv vagyok, hogy hiszek ebben. Hazafelé aztán az autóban faggattam a szüleimet és nagyon nyomasztott, csalódott voltam, valószínűleg azért is maradt meg ilyen élénken a fejemben ez az emlék. Én voltam a legkisebb akkor az egész családban, úgy éreztem, hogy mindenki kicsit átvert, én pedig nem lehettem cinkos, mint anno a nővérem, aki nagyon lelkesen segített előlem eltitkolni, hogy igazából ki hozza az ajándékokat. Sokan gondolják, hogy a legjobb a kezdetektől elmondani az igazat a gyerekeknek, de szerintem ezt a kis varázslatot nem szabad elvenni tőlük. Van egy unokahúgom, így most már én is cinkos lehetek és szerintem mindenki nagyon élvezi a családban, őt is beleértve. Ha majd lesz gyerekem, nagyon szeretném, ha ő is hinne benne.

Folyamatos ráébredés

Újságírónk, Luca is sokáig hitt benne és nem is tud egyetlen pillanatot felidézni, amikor ráébredt, hogy nincs Mikulás, inkább úgy emlékszik rá, hogy egy folyamat volt. „Csak olyan aranyos emlékfoszlányaim vannak, hogy például a szüleim színházba indultak és a nagymamám maradt, hogy vigyázzon rám és az öcsémre. Éppen miután a szüleim kiléptek az ajtón, mondta a nagyi, hogy ‘jéé, itt járt a Mikulás!’ Teljesen odavoltunk, hogy micsoda véletlen egybeesés és hogy akkor a szüleim biztosan találkoztak a Mikulással a lépcsőházban, amikor mentek le! Az oviban is inkább egymást biztattuk. Emlékszem, hogy az egyik fiú azt mesélte, ő látta a Jézuskát, aki olyan volt, mint egy kékes-zöldes csillogós köd. Mi meg ámultunk-bámultunk, hogy milyen szerencsés… Arra is emlékszem, hogy nálunk otthon az angyalok csengetnek, amikor megjöttek az ajándékok, egyszer láttuk, hogy a lépcsőfordulón kinyúlik egy szép női kéz és csenget. És emlékszem, hogy még fel is tűnt, hogy olyan a keze, mint az anyukámé. De apukám mondta, hogy azért, mert anyukám is egy angyal, nem csoda, ha hasonlít a keze egy igazi angyaléra! Utána azt hiszem, még évekig nem raktam össze a képet.”

Fotó: iStock.com/Choreograph

Fotó: iStock.com/Choreograph

Hírszerkesztőnk, Kriszta szintén sokáig hitt a Mikulásban, utólag pedig nem is érti, hogy nem gyanakodott, hiszen nemcsak otthon kapott ajándékot tőle, volt, hogy évente több Mikulással is találkozott. „Anya munkahelyén mindig volt télapóünnepség, amin a dolgozók gyerekeinek egy-egy piros csomagot adott át az ottani Mikulás. Emlékszem, hogy ez a Télapó mindig egy csomó dolgot tudott rólunk, hogy mit csináltunk, szeretünk-e tanulni vagy egymással játszani a két testvéremmel és csodálkoztam, hogy honnan tudja ezeket? De apa munkahelyéről is kaptunk olyankor csokikat. Sokszor elhatároztuk a húgommal, hogy kilessük, de sosem sikerült. Reggelre pedig ott voltak az ajándékok a szobánk ablakába kitett csizmákban. Nálam is egy folyamat volt, mire megtudtam az igazságot, valószínűleg ezért nem sokkolt a hír. Amikor már tudtuk, hogy nincs Télapó, anyáék akkor is odafigyeltek, hogy titokban csempésszék a csokikat a csizmánkba, sőt, a mai napig így dugdossuk egymás cipőjébe a csokit, ha Mikulás-napon vagy annak környékén találkozunk, és még mindig jólesik a meglepetés.”

A csoda létezik

Főszerkesztőnk, Tini az vallja, hogy amíg van, aki higgyen benne, addig bizony létezik a Mikulás. „Én ma is hiszek a Mikulásban. Ne vegyétek el tőlem, jó? De persze többen megpróbálták elhitetni velem az életem során, hogy mese az egész. Nekik se hittem el. Először a nővérem súgta azt, hogy nincs. Azóta is orrolok érte. És szerintem addig, amíg ezen a Földön egyetlen gyerek is hisz ebben a csodában, addig él, létezik, ajándékot oszt a Mikulás és kész. Járjatok utána.”