Csillagok

Az irodalom mint terápia

A digitális világ és a képek egyre nagyobb teret foglalnak el az életünkben, de az irodalom, az olvasás és az írás nem ment ki a divatból. Sokaknak nyújtanak szórakozást, kikapcsolódást a könyvek, és ez már önmagában is nagy érték. A szavak és a történetek azonban még ennél is többre képesek: gyógyítani tudnak.

A történetmesélést és -hallgatást évezredek óta használjuk arra, hogy kikapcsolódjunk, különböző kalandokat éljünk át, információkat gyűjtsünk. A történetek emellett abban is segíthetnek, hogy megküzdjünk nehéz érzésekkel, túljussunk krízishelyzeteken.

Fotó: Unsplash/ Thought Catalog

Fotó: Unsplash/Thought Catalog

Az agy és a történetek

Több kutatás is született már arról, hogyan is reagál az agyunk a történetekre. Az agyról készült felvételekből kiderül, milyen reakciók születnek bennünk, amikor részletes leírást olvasunk, találó metaforával találkozunk, vagy beleéljük magunkat a szereplők helyzetébe. A történetek ezek szerint nemcsak az agyunkat változtatják meg, de arra is hatással vannak, ahogyan az életben cselekszünk.

Az elbeszélések számos agyterületet aktiválnak: nemcsak a nyelvi központunkat, de más érzékszerveket is érintenek. Ha például illatokról esik szó, a szaglási központunk is bekapcsol, ha textúrákról, akkor a tapintás, ha pedig mozgásról, akkor az ezt érintő központ is aktiválódik az agyunkban. Egy kísérletben a résztvevők olyan mondatokat olvastak, minthogy „John megragadta a tárgyat”, „Pablo megrúgta a labdát”. Eközben pedig a motoros tevékenységért felelős agyterületek aktiválódtak, egész pontosan a kéz-, illetve lábmozgásokért felelős területek.

Mindebből úgy tűnik, az agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy egy élményről olvasunk vagy valóban átéljük azt. Az irodalom tehát a valóságot jeleníti meg, de ennél többet is: olyan élményeket is átélhetünk általa, amelyekkel a valóságban nem találkozunk, és belebújhatunk más emberek bőrébe.

Az univerzális történet

Sok mítoszkutató egyetért azzal az elmélettel, melynek leghíresebb képviselője John Campbell, aki könyvében arra keresi a választ, mi az igazán lebilincselő történet titka. Ezen elgondolás szerint létezik egy olyan általános történetstruktúra, drámai ív, mely közös az egyes mítoszokban, népmesékben, és mellyel minden ember azonosulni tud. Ezek a történetek általában valamilyen konfliktussal kezdődnek, melyek múltbéli hibákból adódnak. A hősnek különböző kalandok és vándorlások során kell megoldania a problémát, miközben jelleme fejlődik, felismeri a képességeit, és végül eljut a megoldásig. Ez az a történetív, amellyel a legtöbb ember azonosulni tud, amely a leginkább leköti a figyelmét.

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Biblioterápia

A biblioterápia a történetek erejét és hatását használja gyógyításra. A biblioterápia során bizonyos cél érdekében tematikusan választanak szépirodalmi műveket, hogy segítsék az érzelmi problémák feldolgozását. Az egyes művek új nézőpontot, erőt és hitet adhatnak, általuk az ember pozitív megoldási módokat és érzelmeket élhet át.

Az írás mint terápia

Persze nemcsak az olvasásban, hanem az írásban is gyógyító erő rejlik. Nem kell tudnunk művészi szinten alkotni ahhoz, hogy megjelenítsük az érzelmeinket, új nézőpontból tekintsünk az adott helyzetre: erre a naplóírás és az asszociatív, automatikus írás vagy a meseírás is nagyszerű lehetőséget nyújt. A történetírás segíthet a traumák feldolgozásában, és a szépírók között is voltak és vannak olyanok, akik számára az írás nem pusztán kreatív alkotási, hanem terápiás folyamat is. Szondi Lipót pszichiáter például A szerzők hős- és témaválasztása című munkájában arra a kérdésre kereste a választ, vajon mitől függ, hogy milyen téma kelti fel egy regényíró érdeklődését. Elmélete szerint a témaválasztást többek között az ősök sorsa és traumája is meghatározhatja. Példaként Dosztojevszkijt hozza fel, akinek kedvelt hősei között gyakran találunk szenteket és gyilkosokat, a dokumentumok szerint pedig ősei között is sok pap volt, és nem egy gyilkosság előfordult. Szondi szerint ha nem tudta volna kiírni magából ezeket a történeteket, talán ő maga is tragikus sorsra jutott volna. Így azonban a traumákat művészetben dolgozva fel nemcsak saját mintáit gyógyította meg, de regényeivel értéket is teremtett.