Csillagok

Életünk a számok tükrében – Bevezető a számmisztikába

A számmisztika azon a gondolaton alapul, hogy az egyes számok sajátos rezgéssel és információval rendelkeznek. Bármilyen számjeggyel is találkozzunk, az különleges üzenetet hordozhat, érdemes hát nyitott szemmel járnunk.

A számmisztika szerint az életünkben jelen lévő számok, legyen az a születési dátumunk, az aktuális nap, a házszámunk, a rendszámunk, mind jelentéssel bírnak. De hogyan fedhetjük fel az üzenetüket? Az eljárás nagyon egyszerű: a lényeg, hogy addig adjuk össze az adott számot, míg végül egyjegyű nem lesz: a 23-ból például 5 (2 + 3 = 5). Ezután nincs más dolgunk, mint elolvasni a kapott számhoz tartozó leírást.

1

Az egyes szám vezetői készséget, önállóságot, de magányt is jelenthet. A kiválóság és a kívülállás száma. Kulcsszavai a függetlenség, kreativitás, eredetiség, ambíció, határozottság. Negatív oldalai lehetnek a türelmetlenség, az arrogancia és a túlzott énközpontúság. Ahol az 1-es szám megjelenik, ott lehetőség van a kísérletezésre és az új ötletek megvalósítására.

2

A 2-es szám a közvetítés, a mediáció és a béke száma. A 2-es szám harmóniát hoz az életünkbe, rezgése finom, visszafogott, érzékeny. Kulcsszavai a diplomácia, a békesség és az érzékenység. Negatív oldala lehet a függőség és a manipuláció. Ahol a 2-es megjelenik, ott fókuszba kerül az érzelmi biztonság, és az, hogy hogyan tudjuk biztosítani a dolgok gördülékeny menetét.

Fotó: iStock.com/Dzhulbee

Fotó: iStock.com/Dzhulbee

3

A 3-as szám barátságosságot sugall és kifelé fordulásra, szocializálódásra bátorít. Az élet szeretetét, az örömök keresését és a humorérzéket hozza magával. Kulcsszavai a barátságosság, pozitivitás, kalandvágy, önkifejezés. Negatív üzenete lehet, hogy valaki túlságosan extravagánsan viselkedik vagy felsőbbrendűnek érzi magát. A 3-as szabadságot, teret hozhat az életünkbe.

4

A 4-es szám a fegyelem és a munka száma, üzenete a gyakorlatiasságról, a részletekre irányuló figyelemről szól, megbízhatóságot és segítőkészséget sugall. Kulcsszavai az állandóság, biztonság, logika, önfegyelem, problémamegoldás. Negatív üzenete lehet az ellenállás, makacsság. A 4-es szám az életünkben az állandósággal kapcsolatos érzéseinkre, hozzáállásunkra világít rá.

5

Az 5-ös szám a szabadság üzenetét hordozza, emellett az intellektuális, szellemi értékekre hívja fel a figyelmet, arra bátorít, hogy maradjon rugalmas a gondolkodásunk. Kulcsszavai az alkalmazkodás, a szabadságszeretet, a romantika, a kíváncsiság, a rugalmasság és nyitottság. Negatív oldalai lehetnek a felelőtlenség, az elköteleződés hiánya és a következetlenség. Ha az 5-ös számmal találkozunk, akkor érdemes elgondolkodnunk azon, hogyan viszonyulunk a változáshoz, illetve milyen változásokat szeretnénk látni az életünkben.

6

A 6-os szám rezgése szeretetet, stabilitást és harmóniát hordoz. Kulcsszavai az együttérzés, a családcentrikusság, a megbízhatóság, az otthonteremtés. Negatív oldalai lehetnek a birtoklásvágy, a féltékenység és a merevség. A 6-os segít elsimítani a konfliktusokat, és otthonteremtésre bátorít, arra, hogy újra felfedezzük a családi, a családban rejlő értékeket. Ha a 6-os számmal találkozunk, életünk ezen területeihez fűződő érzéseinket érdemes felülvizsgálnunk.

Fotó: iStock.com/Dzhulbee

Fotó: iStock.com/Dzhulbee

7

A 7-es a mélyen gondolkodás és a spiritualitás száma, az anyagi dolgoktól való függetlenség üzenetét hordozza. Kulcsszavai a szokatlanság, a befelé fordulás, az önvizsgálat, az intuíció, a bölcsesség és a pszichikus képességek. Negatív oldalai lehetnek a melankólia, a különcség, a megközelíthetetlenség. Ha a 7-es szám bukkan fel az életünkben, érdemes elgondolkodnunk rajta, hogyan viszonyulunk az anyagi dolgokhoz az életünkben, hogyan működtetjük ezeket. Lehet, hogy pénzügyi helyzetünket kell rendbe hoznunk, de az sem kizárt, hogy érdemes nyitnunk a spiritualitás, a lelki gyakorlatok felé.

8

A 8-as a vezetés és igazgatás száma: erős, sikeres és anyagias jellemzőkre világít rá. Kulcsszavai az ambíció, az üzleti érzék, a gyakorlatiasság, a vezetés, a tekintély, a bátorság, a szervezettség és megvalósítás. Negatív oldalai a feszültség, anyagiasság, erőszakosság lehetnek. Ha ezzel a számmal találkozunk, érdemes azon gondolkodnunk, mennyire tartjuk és mennyire akarjuk kezünkben tartani életünk irányítását, hogyan viszonyulunk a vezető szerephez.

9

A 9-es szám a tanítók, a tanítás száma. Toleranciát sugall, ugyanakkor némi gyakorlatiatlansággal is járhat. Kulcsszavai az emberség, segítőkészség, érzelmesség, tolerancia, aktivitás, elszántság. Negatív oldalai lehetnek a pénzügyi felelőtlenség, túlzott hangulatingadozások, nyughatatlanság, áldozatiság. Ha a 9-es számmal találkozunk, akkor a tanítás, a tanulás és a segítőkészség témáival érdemes foglalkoznunk. Mennyire nyomjuk el saját igényeinket azért, hogy másokat kiszolgáljunk? Mennyire párosulnak az ötleteink gyakorlati megvalósítással?