Csillagok

Jóslatok a világ köldökéből – így működött a delphoi szentély

Az ókoriak, mielőtt fontos döntéseket hoztak, tanácsot kértek az istenektől. Sorshúzásból, kockadobásból, az álmok értelmezéséből próbálták kiolvasni az égiek akaratát, elemezték a madarak röptét, a mennydörgést, sőt még a tüsszentést is. A legfontosabb kérdésekben azonban hivatásos jóshoz fordultak.

Az ókor leghíresebb jósdája a delphoi szentély volt. A templom a Parnasszus déli lejtőjén helyezkedett el magas sziklákkal körülvéve. Ide csak hosszú és nehéz hegyi, illetve tengeri utakon lehetett eljutni, az emberek azonban mégis időt és energiát nem kímélve keresték fel itt Apolló jósnőjét, a Pythiát, az istenek szószólóját.

Apolló hangja

A jósnő számtalan kérdésben adott tanácsot attól kezdve, hogy hol érdemes letelepedni, mikor érdemes megtámadni az ellenséget, hogyan lehet átkot levenni, és ki alkalmas vezetői szerepre. Jó hírének köszönhetően Delphoi a leggazdagabb és leghíresebb görög szentéllyé vált. A görögök Omphalosnak, a világ „köldökének” nevezték. De mégis hogyan tett szert ekkora tiszteletre?

Az ókoriak úgy vélték, maga Apolló isten szól a Pythián keresztül, aki a szeánszok alkalmával költözik belé. Ilyenkor a jósnő transzba esik, és a szokásostól eltérő hangon kezd beszélni. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy Delphoit a Krisztus előtti 8. században alapították, amikor a telepesek jóslatot akartak kapni arról, merrefelé terjesszék ki a hódításaikat.

Fotó: iStock.com/Photographer and videographer from Ukraine

Fotó: iStock.com/Photographer and videographer from Ukraine

A jósda felfedezése és működése

A jóshelyre a legenda szerint egy kecskepásztor talált rá, amikor észrevette, hogy a kecskék egy bizonyos halom mellett furcsán kezdtek bégetni. Ahogy maga is megközelítette a repedést, megszállta a prófétai szellem, később pedig úgy döntöttek a helyiek, hogy egy állandó jóst ültetnek a helyre. Minden jóslat előtt azonban kecskét kellett áldozni, hogy kiderüljön, kedvező-e az időpont a tanácskérésre.

A klasszikus korszakban a hívek hajnaltól kezdve álltak sorba a szent úton, egy meredek ösvényen, amely a szentélyen keresztül vezetett Apolló templomába. A papok és a templomi szolgák határozták meg a jelentkezők sorrendjét, elsőbbséget adva az állami követeknek, akiket a katonai elöljárók, a sportolók, a költők és végül a családfők követtek. A látogatók bronzszobrok, háborús emlékművek és kincstárak mellett haladtak el, amelyek korábbi hálás jóslatot kérők adományoztak a templomnak. A családfők csak a nap végére értek el a templom teraszához, és olvashatták a híres feliratokat: „Ismerd meg önmagad” és „Semmit sem túlságosan”, míg végül fogadta őket a jósnő.

Fotó: iStock.com/SerrNovik

Fotó: iStock.com/SerrNovik

Transzállapotok és természeti erők

A források a Pythia két, különböző transzállapotáról számolnak be: az egyik, a gyakoribb, amelynek során a jósnő tudatosságát félig megőrizve, igaz, megváltozott hangon válaszolt a kérdésekre, majd miután visszanyerte eszméletét, nyugodt és összeszedett volt. A másikfajta transz azonban furcsa delírium volt, amelyet a végtagok vad mozgása jellemzett hangos kiáltásokkal kísérve. Ez az állapot néhány napon belül a Pythia halálához vezetett.

Henry Spiller toxikológus szerint mindkét tünet a szénhidrogéngázok belégzésével függ össze. A történetíró, Plutarkhosz, aki egy ideig a templom papjaként szolgált, beszámol arról, hogy a gáz édes illatú volt, a szénhidrogéngázok közül pedig csak az etilén édes illatú, így valószínűleg ez volt a Pythia által belélegzett gázok fő komponense, amely a szentély alatt található bitumenes mészkőrétegekből származott. A 20. század elején sokan tanulmányozták az etilén hatását, eszerint kis mennyiség transzállapotot vált ki, magas koncentrációban azonban eszméletvesztéshez vezet.

Delphoi leáldozása

A jósda megszűnése a társadalmi változások mellett szintén a gázokhoz, pontosabban azok hiányához köthető. Plutarkhosz arról is beszámol, hogy az ő idejére sokat csökkent a jósda presztízse, a gázok szivárgása gyenge és kiszámíthatatlan volt. A nyílást végül egy i. e. 373-ban történt földrengés zárta el, ezután a jósda már sosem nyerte vissza korábbi funkcióját, még ha a templomot újjá is építették.