Csillagok

Ez a három csillagjegy többet csalódik az átlagnál

Az, hogy ki hányszor él meg csalódásokat az életben, függ attól, hogy milyen személyiségjegyekkel rendelkezünk, annak pedig szoros köze van csillagjegyünkhöz.

Rák

A Rákok érzelmessége és érzékenysége köztudott, ráadásul mindenáron vágynak a családra. Általában túl korán kiadják az érzelmeiket, ha hirtelen szerelembe esnek, és mondhatni, nem képesek figyelembe venni a körülményeket vagy az eszükre hallgatni. Ilyen esetekben semmilyen akadály nem érdekli őket, ami őket és szerelmüket elválaszthatná, és foggal-körömmel ragaszkodnak az elképzeléseikhez, még akkor is, ha ez az elképzelés csupán egy vágyálom.

Fotó: iStock.com/tommaso79

Fotó: iStock.com/tommaso79

Vízöntő

Az összes csillagjegy közül talán a Vízöntők azok, akik a legnehezebben köteleződnek el, ám emellett folyamatos harcban állnak saját magukkal ezzel kapcsolatban, így soha nem képesek megnyugodni és hátradőlni. Ha mégis megtalálják azt, akivel komolyabban is el tudnák képzelni az életüket, szinte biztosan közbeszól valamilyen külső körülmény, mintha bevonzanák a szerencsétlen eseteket.

Ikrek

Az Ikrek a Vízöntőkhöz hasonlóan nehezen veszik magukat rá arra, hogy valóban elköteleződjenek, de a Vízöntőkkel ellentétben ők rettentő hamar képesek beleszeretni a kiszemeltjükbe, még ha az nem is a megfelelő ember. Sokszor elég nekik pár kedves szó és egy kis eltöltött idő, és az Ikrek máris azt gondolják, hogy talán megtalálták az igazit. Ezek az esetek persze nem tartanak sokáig, így a nagy fellángolások után szinte mindig csalódniuk kell, ami után időre van szükségük, mire kilábalnak a mélypontból.