Csillagok

Az érintés hatalma – Gyógyító simogatás

Az érintés az első kommunikációs eszköz, amit még az anyaméhben elsajátítunk, éppen ezért hat ránk gyakran olyan mélyen, mint semmi más. Az érintés javíthat a közérzetünkön és a fizikai állapotunkon is.

Már a születésünk előtt is adunk és kapunk érintést, ahogyan hozzáérünk édesanyánk hasához. Ez a fajta érzékelés a születés után is kulcsszerepet tölt be a szülő-gyerek kapcsolatban, de itt nem áll meg. Felnőttkorban is nagyon fontos a testi-lelki egészségünkhöz, hogy elegendő érintést kapjunk. Persze, érintésből is sokféle létezik: nyugtató, élénkítő, ellazító, megerősítő, gyengéd, erőteljes. Széles skálán mozognak a lehetőségek, és a kutatások szerint az emberek nagyon jól le tudják olvasni az érintő lelkiállapotát, hangulatát pusztán abból, ahogyan érint. De miért is olyan fontos az érintés az életünkben?

Növeli a kötődés szintjét

Az anya érintése növeli a kötődés szintjét közte és gyermeke között, és azt üzeni a csöppségnek: biztonságban érezheti magát. A szeretetteljes érintés nemcsak életünk korai szakaszában, de a párkapcsolatban is hozzájárul a kötődés kialakuláshoz, ugyanis hatására „ölelőhormon”, vagyis oxitocin termelődik, mely növeli a két ember közti bizalmat.

Fotó: iStock.com/AntonioGuillem

Fotó: iStock.com/AntonioGuillem

Optimistává és szociálissá tesz

Az oxitocin ugyanakkor nemcsak a kötődésért felelős, hanem a jó hangulatban is szerepet játszik, hatására optimistábbak leszünk és pozitívabban gondolkodunk. Azok a gyerekek és felnőttek, akik elég simogatást kapnak, jobban alszanak, kevésbé ingerlékenyek, és könnyebben barátkoznak, nyitottabbak a többiekre. Az érintés fájdalomcsillapító hatásúnak is bizonyult egy kísérletben, amikor a gyerekeket vérvétel közben tartotta édesanyjuk.

Javítja a teljesítményt

Az Illinois-i Egyetem pszichológusa, Michael Kraus azt vizsgálta, hányszor érintették meg egymást az egyes kosárlabdacsapatok tagjai a meccsek közben. A kutatás azt találta, hogy minél több ilyen biztató, elismerő érintés – a mellkas, a hát megveregetése, a tenyerek összecsapása – történt, annál sikeresebbek voltak a játékosok egyénileg és csapatban is. Az érintés az ősidőktől kezdve a kapcsolatteremtés elsődleges eszköze volt, és a mai napig megőrizte azt a funkcióját, hogy megerősíti a kapcsolatokat és az emberek közti együttműködést.

Megnyugtat

Amikor a bőr nyomásérzékelő receptorait stimuláljuk, vagyis megérintünk valakit, akkor csökken a stresszhormonok szintje, míg az örömért felelős dopamin és szerotonin szintje nő. Ennek is köszönhető, hogy az ember magát is általában naponta többször megérinti stresszcsökkentés céljából: csavargatjuk a hajunkat, a homlokunkat masszírozzuk, összedörzsöljük a kezünket, vagy épp a nyakunkat simogatjuk. A kutatások szerint pedig ez az „önmasszázs” valóban hatásos,  csökkenti a pulzusszámot és a kortizol nevű stresszhormon szintjét.

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Szerető érintés

Persze, azért mindig jobb, ha a masszázst és a simogatást mástól kapjuk, például egy szeretett személytől. Ebben a fajta érintésben az a csodálatos, hogy azzal, hogy adunk, máris kapunk is. Nem tudunk anélkül érinteni, hogy magunk is ne lennénk érintve. Tehát amikor megsimogatunk valakit, akkor is részesülünk e csodaszer pozitív hatásaiból, masszázst adni majdnem olyan megnyugtató, mint kapni. Az érintés a legalapvetőbb eszköze annak, hogy elősegítsük az intimitást és a kommunikációt a párkapcsolatban, emellett erősíti az immunrendszert és csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Egy kutatás azt találta, hogy azoknak a nőknek, akik sok ölelést kaptak a párjuktól, alacsonyabb volt a vérnyomásuk.

Érdemes tehát minél több érintést adnunk és kapnunk, mert a szervezetünk meghálálja, és még az életminőségünkön is sokat javít. Ha éppen nem élünk párkapcsolatban, akkor sem kell lemondanunk az érintésről: megölelhetjük családtagjainkat, barátainkat, beszerezhetünk háziállatot, illetve ellátogathatunk egy masszőrhöz.