Csillagok

Pataki Ági 67 éves lett

Pataki Ági ma ünnepli 67. születésnapját. Az évtizedeken át modellkedő Ági ma már producerként dolgozik.

Kimondhatjuk, hogy Pataki Ági az egyik leghíresebb magyar manökennek számított, majd hirtelen a ’90-es években úgy döntött, pályát módosít, elhagyja a kifutót, és filmproducer lesz.

Fotó: Unsplash/ Annie Spratt

Fotó: Unsplash/ Annie Spratt

Ági már középiskolás korában elkezdett filmezni, hiszen epizódszerepet kapott a Szeressétek Ódor Emíliát! című alkotásban, ami Sándor Pál nevéhez fűződik. Ezután leérettségizett, és spanyol–német idegenvezetői vizsgát tett. Ez már csak azért is érdekes, mert modellkarrierjének elindulását ennek köszönhette. Miközben egy dél-amerikai turistacsoportot kísért a Rotschild Szalonba, Rotschild Klára azonnal észrevette és felkarolta. A karrierje ezzel fénysebességgel beindult, többek között olyan nemzetközi márkáknak dolgozhatott, mint például a Pepsi vagy a Philip Morris. Miután hozzáment harmadik férjéhez, Kovács Gábor producerhez, közös céget alapítottak. Ági olyan népszerű filmek sikeréhez járult hozzá az elmúlt évtizedekben, mint az Üvegtigris, a Fehér tenyér, a Delta, a 2018-as Egy nap című filmdráma. 2011-ben Pataki Ágit Balázs Béla-díjjal jutalmazták munkája elismeréseként.