Csillagok

Öt érdekesség a 90 éves Mickey egérről

Kevés olyan ember van a világon, aki ne ismerné Mickey egeret, hiszen generációk sokasága nőtt fel kalandjain. Ebben az évben hihetetlen, de már 90 éves ez a legendás kisegér, ennek örömére pedig olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze róla, amiket talán csak kevesen tudtak eddig. Lássuk, mik is ezek.

Négy ujj

Ha jól megfigyeljük, észrevehetjük, hogy Mickey-nek mindkét kezén csak négy-négy ujja van. Egyrészről Walt Disney túl soknak tartotta az öt ujjat egy egérnek, másrészről pedig a stúdió dollármilliókat spórolt az ötödik új kihagyásával, vagyis annak nem megrajzolásával.

Fotó:Pexels/CC0 License

Mickey és Minnie soha nem házasodtak össze

Bár a vásznon a két szereplő soha nem kötött házasságot egymással, azonban az egereknek a hangjukat kölcsönző színészek, Wayne Allwine és Russi Taylor a való életben férj és feleség voltak.

Az igazi siker

Walt Disney egyértelműen Mickey egérnek köszönhette világsikerét, hiszen neki köszönhetően építhette ki egész mesebirodalmát. Erről Disney sem feledkezett el soha, interjúiban sokszor hangoztatta, hogy a kis dolgokból néha milyen nagyok tudnak születni.

A vonat, ahol minden elkezdődött

Walt Disney épp New Yorkból tartott hazafelé egy vonaton, amikor is eszébe jutott, hogy egy rágcsálóról kéne rajzfilmet készítenie. Végleges formáját azonban nehezen nyerte el, állítólag ugyanis több száz méter filmet pazaroltak el, mire 1928-ra megszületett az első Mickey egér.

Nem Mickey volt eredetileg

Disney először Mortimernek szerette volna elnevezni rajfilmfiguráját, ezt azonban felesége megvétózta. Lilian szerint ugyanis ez a név túlságosan nagyképű és merev. A név azonban nem lett teljesen elvetve, ha figyelmesek vagyunk, rájövünk, hogy a rajzfilmben Mickey riválisaként többször feltűnik egy Mortimer nevű egér.