Csillagok

A személyiségünkről is árulkodhatnak a színek az álmainkban

Az álomfejtés, az álmok jelentése mindig is érdekelte az embereket. Főleg azért, mert azt reméljük, hogy ezáltal is minél többet tudhatunk meg önmagunkról és arról, hogy vajon mi foglalkoztat leginkább bennünket, milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen érzések kavarognak éppen bennünk. A különböző szimbólumok mellett a színeknek is megvan a maguk jelentése – nem kevesebbről, mint a személyiségünkről árulkodnak a színek az álmainkban.

Emlékszünk a legutóbbi álmunkra? Miről szólt, és főleg: milyen szín vagy színek domináltak benne? Állítólag sokan fekete-fehérben álmodnak, mégis előfordulhat, hogy amikor felébredünk, egy-egy színre határozottan emlékszünk, és úgy érezzük, annak valami fontos jelentése lehet. A színekről is úgy gondolják az álomfejtéssel foglalkozók, hogy különleges, szimbolikus jelentéssel bírnak. Az álmunkban látott színek tudat alatt is kötődhetnek azokhoz a színekhez, amikkel napközben, ébren találkoztunk. Sokszor mégsem lehet csak legyinteni, és ezzel összefüggésbe hozni az álmainkban látott színeket – sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy az álmainkban látott színeknek nincs olyan nagy jelentőségük. Pedig ha figyelmet fordítunk rájuk, pontosabb értelmezéshez juthatunk az álom megfejtéséhez.

Persze nem szabad elfelejteni, hogy az egyes dolgok, szimbólumok mindenki esetében más és más értelmezést kaphatnak, személyenként különbözhetnek. De általános jelentéssel bírnak, amik általában jellemzőek azokra a színekre, amikről álmodtunk.

Fekete

Sok kultúrában a halál és a gyász szimbóluma a fekete szín. Ha az álmunkban megjelenik, akkor szomorúságot, veszteséget jelenthet. Jelezheti akár az ötletek halálát vagy más, inkább negatív irányú változást. Emellett azt is jelentheti, hogy valamit figyelmen kívül hagytunk az ébrenlétben, valamit nem vettünk észre vagy nem fejeztünk be. De akár a legsötétebb félelmeinkre is utalhat.

Bézs

Ez a szín jelentheti az alapokat és a lényeget. Objektív és elfogulatlan nézetet mutathat bizonyos, bennünket foglalkoztató dolgokról. Bármi, ami az álmunkban bézs színűként jelenik meg, az a semlegességet és az elengedést mutathatja. Ugyanakkor jelezheti a kommunikáció hiányát is az ébrenlét során, valamint a nagyobb izgalom és a szenvedély hiányát.

Arany

A jóléthez és a jósághoz köthető az arany megjelenése az álmainkban. Ez érzelmi és spirituális értelemben is jelenthet gazdagságot, nem feltétlenül a pénzre kell gondolni. A növekedést, a gyarapodást, a változást és az érettséget szimbolizálhatja. Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy milyen tárgyak vagy emberek voltak az arany szín vonzásában, mert ez nagy szerepet játszhat az értelmezésben.

Fehér

A tisztaságot, az igazságot és a jóságot jelképezi sok kultúrában a fehér szín. Az álmokban az álmodó szükségét, a rá nehezedő nyomást szimbolizálhatja, hogy megtaláljon valamit vagy valakit. A fehér emellett az ártatlanságot és a teljességet is képviselheti. Ha egy személyhez köthető a fehér szín az álmunkban, akkor jelentheti annak a valakinek a jóságát, a segítségét az álmodó felé.

Fotó: iStock.com/Choreograph

Fotó: iStock.com/Choreograph

Narancs

Általában az optimizmus és a nagylelkűség színe a narancs. Melegséget, átgondoltságot és bölcsességet jelenthet. Legtöbbször a társas kapcsolatokkal hozható összefüggésbe. Erős lelki jelenlétet jelezhet, és az ébrenléti állapotban való pozitív változásokat.

Zöld

A természet színe. Az álmokban a zöld szín a növekedést és a fejlődést képviselheti. Gyakran kapcsolódik a szelídség és a nyugalom érzéséhez. Ha zöld színt látunk az álmunkban, az kontextustól függően mutathatja a mentális relaxáció szükségességét is. A sötétebb zöld árnyalatok jelenthetnek irigységet vagy féltékenységet is. De a zöld főként a remény és a nyugalom színe.

Piros

A szenvedéllyel, a tűzzel, az energiával és a vitalitással áll kapcsolatban a piros. Ugyanakkor a harag és a düh is kapcsolódhat hozzá. Ha az álmunkban a piros szín jelenik meg, a körülményektől függően megmutathatja a dühünket valamely személy vagy helyzet felé. A vörös és a tűz egyesülése veszélyre is utalhat. A sötétebb vörös bosszúvágyra is utalhat.

Ezüst

Új kezdetre, új készségekre és akár szerencsejátékokra is utalhat, ha az ezüst szín jelenik meg az álmunkban. Ösztönözhet arra, hogy elkezdjünk szervezni egy utazást, vagy bármi mást, ami segíthet elérni egy régi célunkat. Ugyanakkor az intuíciónkat is megmozgathatja, vagyis az ezzel összefüggő dolgok esetében ébren érdemes lehet átgondolni, hogy hallgassunk-e a megérzéseinkre.

Barna

Előfordulhat, hogy a barna szín a megállapodásra, az önellátásra, az elkötelezettségre utal. A barna azt jelentheti, hogy keményen dolgozunk, mert el szeretnénk érni valamit.

Fotó: iStock.com/different_nata

Fotó: iStock.com/different_nata

Szürke

Az elváltozást, a kétértelműséget jelezheti, amire nem árt odafigyelni az ébrenléti állapotunkban. Utalhat valakire, akit ismerünk, és nemrég esetleg keresztezte valamiben az utunkat, az elképzeléseinket. Megmutathatja, hogy talán változtatnunk kellene az életmódunkon, de magában foglalhatja a szenvedést is.

Kék

Normális esetben a kék a nyugalomhoz köthető, és gyakran használják meditációs célokra ezt a színt. Az igazságot és az értelmet képviselheti, valamint jelezheti a jólétet és a nyugalmat. A sötétebb kék árnyalatok jelenthetik ugyanakkor a depressziót és a hangulatot. Arra utalhat, hogy az álmodó fokozottabban figyelemmel kíséri az érzelmi szükségleteit.

Rózsaszín

Hagyományosan a rózsaszín a fiatalsághoz, a romantikához és a jóléthez kapcsolódik. A rózsaszín a feltétlen szeretet színe. Ha megjelenik az álmunkban, megmutathatja, hogy merre találhatjuk meg a boldogságot és a szerelmet. Gyógyító, pozitív és szerető emberi kapcsolatokat mutathat.

Lila

Ha lilát látunk az álmainkban, az erős lelki vagy vallásos jelenlétre utalhat az ébrenléti állapotunkban. Azt is sugallhatja, hogy szükségünk van arra, hogy együttérzőbbek, könyörületesebbek legyünk másokkal vagy bizonyos helyzetekben. Gyakran jelezheti a nyitottság és az őszinteség szükségességét. A sötétebb lilák pedig félreértésekre, akadályokra figyelmeztethetnek, amelyeket ébren kell majd kiküszöbölnünk.