A buddhizmusról először talán Tibet jut eszünkbe, de a szomszédos Nepálban is töretlenül tartják magukat a hagyományok. Sőt, az itt élő közösségeknek még saját „dalai lámájuk” is van – csak épp kislányok alakjában. Az istennő-lányokat kumáriknak hívják, és a hozzájuk kapcsolódó szokás a nepáli Katmandu-völgyben, a nevar buddhista közösségen belül a legerősebb. Míg a legtöbb helyen egy napra, valamelyik ünnepségre választanak kumárit, a nevarok földi istennője több évig szolgál, néhány éves korától az első menstruációig, mellyel a hit szerint távozik testéből az istennő.
Fotó: iStock.com/SuvraKantiDas
Papi származás és „rátermettség”
A kumári kiválasztását övező gyakorlatot gyakran hasonlítják a tibeti lámák kiválasztásához. Amikor egy kumári szolgálata véget ér, öt vadzsracsarja pap, akik közül az egyik asztrológus, felkerekedik, hogy megtalálja a következő jelöltet. A nevarok saját kasztrendszerben élnek, melyben a papi kaszt két részre oszlik, a mások számára is szertartásokat végző vadzsracsarjákra, és a szertartásokat csak saját családjuknak végrehajtó sakjákra. A kumárik ezekből a kasztokból kerülnek ki, de az új istennőnek a származás mellett más kritériumokat is teljesítenie kell, a beavatási feladatokról nem beszélve. Többek között kiváló egészségnek kell örvendenie, nem veszthetett vért, és minden fogának meg kell lennie, emellett a horoszkópjának is tükröznie kell elhivatottságát. Miután megtalálták a jelöltet, próbáknak vetik alá, melyeket ha kiáll, tisztítószertartáson vesz részt, és hivatalosan is ő lesz az új kumári. Ekkor díszesen felöltöztetik, majd a Taleju-templomból átsétál a Kumari-palotába, új otthonába.
Az elszigeteltség évei
Ez az utolsó alkalom, hogy kumáriként a lábuk érinti a földet, ettől kezdve vagy ölben vagy gyaloghintón viszik őket ki a palotából, az ünnepségekre. A kumári lábai szentek, és aki megérinti őket, azt reméli, az istennő megvédi őt a bajoktól. A kumárik így sosem viselnek cipőt, legfeljebb piros zoknit. Ezek a kislányok meglehetősen elszigetelt életet élnek, csak az ünnepségek alkalmával hagyhatják el a palotát, a családjuk ritkán látogathatja őket. Igaz, játszótársaik akadnak, bár őket is szigorú szabályok szerint választja a papság. A kumárikat a palota személyzete öltözteti és sminkeli, mindig piros ruhában, kontyba kötött hajjal és a homlokukra festett tűzszemmel lehet látni őket, ami különleges erejük és érzékelési képességük szimbóluma.
Fotó: iStock.com/SuvraKantiDas
Varázserő és társadalmi kérdések
A kumárik erejét olyan nagynak tartják, hogy úgy vélik, már a pillantásuk is szerencsét hoz. Embertömegek várakoznak a palota udvarán abban a reményben, hogy megpillantják őt. Ez a sokat vitatott hagyomány azonban számos társadalmi kérdést felvet. Az első magukat a kumárikat érinti, akiket gyakran egészen kicsiként szakítanak el a családjuktól, ahogyan a jelenlegi kumárit, a mindössze négyéves Trishna Shakyát is. Miután a lányok megszokták a szokatlan helyzetet, meg is szűnik a tisztségük, és szolgálatuk után nehéz visszailleszkedniük a hétköznapi életbe. Bár ezen a helyzeten sokat javított az a 2008-as törvény, mely szerint a kumáriknak is tanulniuk kell.
A kérdés másik része arra az ellentmondásra világít rá, hogy míg egy-egy kiválasztott lányt istennőként tisztelnek, kortársaik milliói nem kívánt gyermekként születnek meg, és így is bánik velük a családjuk. A hindu mitológia a lányokra istennőként tekint, de a gyakorlati életben sok lehetőségtől meg vannak fosztva, és sok helyen mélyen gyökerező diszkrimináció áldozatai. A nők jogaiért küzdő, nonprofit szervezetek szeretnék, ha a vallás annak eszköze is lenne, hogy megváltozzon a nőket és lánygyermekeket érintő kirekesztő szemlélet.
