Csillagok

Ez a 4 csillagjegy bízik meg a legnehezebben másokban

Teljesen természetes, hogy az új ismerősökkel kicsit óvatosabbak vagyunk, kezdetben nemigen bízunk meg a másikban, félünk elárulni magunkról személyes dolgokat. Idővel persze kialakul valamilyen kapcsolat közöttünk, ami segít megnyílni – van, akinek ez könnyebben megy, másnak nehezebben. Ez a 4 csillagjegy bízik meg a legnehezebben másokban, amit érdemes észben tartani, ha velük hoz össze a sors bennünket.

Rák

Az empatikus Rákok igyekeznek minden helyzetben megvédeni magukat, azt is mondhatnánk, hogy kemény páncélt húznak maguk köré. Érzelmesek, éppen ezért tartanak nagyon attól, hogy bárki is megbántja őket. Ezt pedig úgy igyekeznek elkerülni, hogy bizalmatlanok másokkal szemben. Csak akkor engednek, és kezdenek bízni az ismerőseikben, ha meggyőződtek arról, hogy biztonságban vannak mellettük.

Fotó: Unsplash/ Evan Batky

Fotó: Unsplash/ Evan Batky

Skorpió

A Skorpiók egyik legnagyobb problémája, hogy nem annyira rugalmasak, mint mások. Sokkal inkább rendíthetetlenek, és ami ennek ellentmond, az gyanús számukra. Ez pedig jócskán megnehezítheti a dolgukat, ha bizalomról van szó. Ennek ellenére kiváló intuícióval rendelkeznek, ami jó útmutató számukra, mégis kivárnak, és alaposan meggyőződnek róla, hogy kiben bízhatnak, és kiben nem.

Vízöntő

A Vízöntők esetében is meglehetősen nehéz kérdés a bizalom. Amíg nem bizonyosodtak meg arról, hogy megbízhatnak a másikban, addig távolságtartóan viselkednek. Gyanakvóak, különösen azokkal szemben, akik a középpontban vannak, akik állandó figyelmet igényelnek. Egyszerűen nem tudnak megbízni olyasvalakiben, aki rosszindulatú, vagy a nyilvánosság előtt tetszeleg.

Halak

A jegy szülöttei nagyon empatikusak, talán túlságosan is. Ha érzékelik, hogy egy párkapcsolat kiegyensúlyozatlan, hajlamosak szorongani és bizalmatlanná válni. Mivel túl érzékenyek, hajlamosak olyan érzéseket is magukra venni, amik talán nem is léteznek az adott helyzetben. Túlságosan együttérzők. A rengeteg érzelem és kétség pedig jócskán megnehezíti a helyzetüket, ha bizalomról van szó.