Csillagok

Ez az 4 csillagjegy a legkritikusabb önmagával – sokszor alaptalanul

Időnként mindenkinek lehetnek kétségei önmagával szemben, de vannak olyanok, akik másoknál is többet gyötrődnek, mert úgy érzik, nem érdemlik meg a jó dolgokat, alacsony az önbizalmuk, túlzottan kritikusak önmagukkal szemben. Azt gondolják, mások jobbak, mint ők. Ráadásul ez állítólag függ attól, hogy mikor születtünk: ez a 4 csillagjegy a legkritikusabb önmagával az összes közül.

Mérleg

Talán a Mérlegek számára a legnehezebb, hogy elfogadják a sikereiket és a helyén kezeljék a dicséreteket. Ők azok, akiknek ha szóvá teszik, hogy valamit nagyon jól megcsináltak, megköszönik, majd hozzáteszik, hogy igazából nem is az ő érdemük, ők alig tettek valamit. Nemigen hisznek önmagukban, a kreativitásukban vagy a tehetségükben.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Szűz

A Szűz jegy szülöttei előszeretettel tűznek ki maguk elé olyan terveket és célokat, amiket szinte képtelenség teljesíteni. S amikor valóban nem sikerül, akkor saját magukat okolják a sikertelenség miatt és nem látják, hogy eleve lehetetlen dolgot akartak elérni. Ez akár egy ördögi kör is lehet, ami folyamatos sikertelenségérzésben tarthatja őket.

Bak

A Bakok túl sokat és túl keményen dolgoznak. Ők azok, akik hajlamosak erőt, energiát és időt fektetni valamibe, amiről mások már régen lemondtak, mert szerintük nem megvalósítható. Sokszor inkább kerülik a figyelmet, mert nem szeretnének feltűnést kelteni azzal, ha valamit megcsináltak vagy elintéztek.

Oroszlán

Az Oroszlánok szeretnek a középpontban lenni, szeretik, ha körülrajongják őket. Számukra nem elég jónak lenni, ők akarnak lenni mindig, mindenben a legjobbak. Amikor egy Oroszlán valamit mindenkinél jobban csinál, szereti azt hinni, hogy senki sem tudja, hogyan tette. Szeretnek minden társaságból kitűnni, de mindig azt gondolják, hogy a személyiségük miatt kerülnek a kiemelkedő helyre, és nem a munkájuk vagy a tehetségük miatt.