Csillagok

Amikor az angyalok üzennek nekünk

Van, aki szívből hisz az égi üzenetekben, van, aki nevet az egészen, van, akit egyenesen feldühít a jelenség és hiszékenyként könyvel el mindenkit, aki bármilyen módon is jelét adja, hogy figyel az angyali jelekre.

Mindenki hite, vérmérséklete és tapasztalatai alapján mérlegelje hát a következő írást. Az angyalok jelenléte az életünkben a legtermészetesebb módon történik. Lehet kulturális kincsként, keresztény értékként elkönyvelni, de lehet ennél intenzívebben, élményszerűbben megélni a jelenséget és segítőként gondolni rájuk, közeledni feléjük vagy elfogadni a közeledésüket. Jó néhány és igen közkedvelt csoport is található a közösségi oldalakon, ahol napi szinten lehet – általános jellegű – mindenkinek szóló angyali üzeneteket olvasni. Aki nyitott erre, akár napi lelki táplálékként veheti magához a minden esetben MEGERŐSÍTŐ, POZITÍV üzeneteket. Más csak rápillant megszokásból, ha számára éppen aktuális, akkor „elveszi”, ha nem aktuális, továbblapoz. A lényeg, hogy ezek az üzenetek még így, ilyen formában is adnak egy kis töltést. Egy mosolyt előcsalnak, egy pillanatnyi jóérzést idéznek elő. Más esetben azonban, azoknál, akik számára ennél „komolyabb” az égi, angyali kapcsolat, azok tudatosan kérnek segítséget. Szerelem, pénzügyek, egészség a legfőbb területek és akár napi szinten is kommunikálnak angyalaikkal.

Fotó: iStock.com/ArtyFree

Fotó: iStock.com/ArtyFree

Van, amikor némán vagy kimondva a kéréseket, máskor vizuális módon: részletesen elképzelve azt, amit kérnek, amit várnak. Vagy lerajzolják, megfestik azt, amire szükségük van. Van, aki levelet ír, más imát mormol, megint más énekel az angyalokhoz. Hogy meghallgatják-e a földi emberek sóhajait az angyalok? Hogy segítenek-e valamilyen (bármilyen) módon? Írhatnánk azt, hogy nincs rá bizonyíték. De nem írhatjuk. Mert nincs bizonyíték arra sem, hogy NEM segítenek. Sőt, a megvalósult álmok, a beteljesült kívánságok arra mutatnak, hogy sikeres volt az égi közbenjárás. Megkaptuk a hőn áhított munkát, megvehettük a lakást, megérkezett a szerelem. Több lett a pénzük, meggyógyultunk, felépültünk, fejlődtünk, gyarapodtunk. De ha mindez csupán véletlen lenne, akkor se okoz kárt a hit. A hit abban, hogy nem vagyunk egyedül, hogy vannak mellettünk segítők, őrzők. Valakik vagy valamik, amelyek a mi béklyóinkat nem viselik, akik nem sár, nem agyag, hanem szellem és szeretet. Valakik, akik láthatatlanok, mégis megnyilvánulnak. Néha a saját tetteinkben, amikor tőlünk kérnek, és mi nem tagadjuk meg azt a segítséget. Vagy amikor kérni se kell másnak, mert ugrunk, hajolunk, nyújtunk. Sokan hiszik, hogy ilyenkor angyalszárnyak vezetik a kezünket vagy simogatják a szívünket. És ebben akkor is jó hinni, ha csak egy gyönyörű mese az angyalosdi.

Fotó: iStock.com/AndrijTer

Fotó: iStock.com/AndrijTer

Ha csak játék, ha csak valami kósza álom. Azt se szabad elfelejteni, hogy akár segítenek, akár nem (nagyon konkrétan) az angyalok, önmagában az, hogy képesek vagyunk kóbor vágyakat tudatosítani önmagunkban, ha az ábrándokat célként fogalmazzuk meg, ha ezzel a céllal naponta foglalkozunk, ha nem hagyjuk elillani, vagy nem engedjük, hogy belepje a por, ha ezzel kapcsolatban feladatokat vállalunk és meg is valósítjuk azokat, akkor akár körbevesznek minket az angyalok, akár nem, sikeresek leszünk. Legalábbis sikeresebbek, mintha hagynánk, hogy az álmok egy életen át álmok maradjanak csupán. Akad még egy fontos szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni: ez pedig a hála. Mert a hála valahogy nem jön, nem adja könnyen magát, a hálát tanulni kell. Az angyali közbenjárásban való hit pedig ebben segít. Ha elhisszük, hogy kaptunk segítséget, ha a tudatosítás, kérés, a beteljesülés, majd a hála a mindennapjaink része, az sokat segíthet lelki fejlődésünkben.