Csillagok

Ez vár ránk a csillagok szerint a jövő héten – 2018. június 25. – július 1.

Felemás hét előtt állunk a csillagok állása szerint: egyeseknek nyugalmat és szerencsét hozhat a jövő hét, másoknak pedig inkább feszültséget és problémákat. Hogy melyik csillagjegy mire számíthat, az kiderül a heti horoszkópunkból.

Kos

Ezen a héten két dologra számíthatnak a leginkább a Kosok. Egyrészt felhőtlen időt tölthetnek a barátaikkal, amikor régi félreértéseket is tisztázhatnak, másrészt olyan munkahelyi problémákkal találkozhatnak, amelyek nehezebben megoldhatók – ezzel érdemes lehet várni.

Bika

Jó híreket kaphatnak a Bikák ezen a héten, ráadásul a szerencse is melléjük szegődhet. Talán meglepőnek tartják, de a következő napokban szinte minden megy magától az életükben. Élvezzék ezt a jó periódust, és merjenek kilépni a komfortzónájukból!

Ikrek

Az Ikrek jegy szülötteinek el kellene fogadniuk végre, hogy a problémák nem oldódnak meg önmaguktól. Fontos, hogy erőfeszítéseket tegyenek azok megoldására. Egy utazás is a láthatáron lehet, amire készüljenek fel alaposan, nehogy kellemetlenül alakuljon.

Rák

Az elmúlt hetekben kissé feszültnek érezhették magukat a Rákok, ez a hét azonban romantikus nyugalomban telhet a számukra. Végre fellélegezhetnek – használják ki ezt a jobb időszakot, mert sajnos könnyen előfordulhat, hogy ismét felhős lesz az ég.

Fotó: iStock.com/level17

Fotó: iStock.com/level17

Oroszlán

Változásokra számíthatnak az Oroszlánok a következő napokban, hetekben. Érdemes lehet kivárni és alaposabban megfontolni a lépéseket, mielőtt kimondják a végső döntéseiket. A kapkodás most nem jó taktika, legyenek inkább megfontoltabbak.

Szűz

A Szűz jegy szülöttei szeretik hasznosnak érezni magukat. Rendkívül rugalmasak és barátságosak, ami most igazán jól jöhet a számukra. A baráti körükben ugyanis számíthatnak a segítőkészségükre és a talpraesettségükre – tegyenek a lehetőségeik szerint!

Mérleg

Sajnos nem alakul minden úgy, ahogy a Mérlegek eltervezték – ezen a héten kicsit kibillenhetnek a megszokott békéjükből. Ha egyet hátralépnek, és megpróbálják kívülről szemlélni a dolgokat, talán meglátják ennek is az előnyét, és sikerül a maguk oldalára fordítani a sötétebbnek tűnő napokat is.

Skorpió

Az utóbbi napokban volt egy-két dolog, amin a Skorpiók meglehetősen sokat gondolkozhattak. Most eljött az ideje, hogy cselekedjenek is: vessenek még egy utolsó pillantást a lehetőségekre, és lépjék meg a szerintük legjobbnak látszó lépéseket.

Nyilas

Egy ideje úgy érezhetik a Nyilasok, mintha a világ megváltozott volna körülöttük, ők pedig nem találták benne a helyüket. Most azonban kezdenek kisimulni a dolgok az életükben, és lassan minden a helyére kerülhet. Legyenek még egy kicsit türelmesek!

Bak

Nem ez volt a legegyszerűbb és legkönnyebb hónap a Bakok számára, és még nincs vége! Ráadásul úgy érezhetik, hogy egyáltalán nem tudtak fejlődni, haladni, pedig igen sok akadályon túltették magukat. Találják meg a pozitívumokat is!

Vízöntő

A Vízöntők barátságosak, viszont szeretnek együl lenni, amit gyakran nem értenek meg a környezetükben. Vagy félreértik, ami újabb félreértéseket szülhet. Próbálják meg elmagyarázni nekik, hogy a Vízöntőknek fontos, hogy olykor egy kicsit egymaguk legyenek.

Halak

A béke és a nyugalom hete lehet ez a Halak jegy szülöttei számára. Ez pedig segíthet nekik, hogy a szokásosnál is kreatívabbak legyenek. Akár egy rövidebb utazás is kilátásban lehet, ami még inkább kikapcsolhatja és megnyugtathatja őket.