Csillagok

Ezek a csillagjegyek igazi magányos farkasok, jobban érzik magukat egyedül

Nem mindenki érzi jól magát nagy társaságban és stabil párkapcsolatban – van, aki az egyedüllétben teljesedik ki, és így érzi a legjobban magát. Az alábbi három csillagjegy nem feltétlenül szeretne megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és inkább kevesebb barátja van, és nem megy bele olyan kapcsolatokba, amelyeknek nem látja a jövőjét. Ezek a csillagjegyek az igazi magányos farkasok!

Halak

A Halak igazán stresszes csillagjegy, és gyakran túlgondol mindent – a kapcsolatait is, éppen ezért sokkal egyszerűbb számára, ha egyedül van, ekkor ugyanis nem kell kibogoznia, ki mit gondol róla. Gyakran félreérti mások gesztusait, és alapvetően úgy indul neki mindennek, hogy őt nem fogják szeretni, így megelőzi a bajt, és ő nem szeret előre senkit. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem enged magához közel embereket, sokkal inkább csak azt, hogy jól megválogatja, kire akarja rászánni a drága idejét – és milyen jól teszi! Ő jobban érzi magát kisebb társaságban, kevesebb ismerőssel és baráttal.

Fotó: Unsplash/ Barrel On

Fotó: Unsplash/ Barrel On

Bika

Bár a Bikák igazán szeretetre méltóak, azt is érdemes tudni róluk, hogy nagyon makacsok, és a végsőkig ragaszkodnak az igazukhoz. Ez azzal jár, hogy nagyon nehéz megmaradni a közelükben anélkül, hogy ne kerülne az ember valamiféle versenybe, ahol a Bika jegyű mindenképpen le akarja győzni a másikat, még akkor is, ha tudja, nincs igaza. A Bikák ezért kevésbé szociális lények, inkább csak azokkal tartják a kapcsolatot, akik ismerik ezt az énjüket is, és ezzel együtt szeretik – egy párkapcsolatot pedig éppen ezért nehezebben tartanak fenn, mint az átlagember, de ezt nem is bánják annyira.

Kos

A Kosok nem a türelmükről híresek, ami megnehezíti a helyzetüket akkor, ha szociális körülmények közé kerülnek – ezért jobban érzik magukat egyedül, így nyugodtan tombolhatnak, ha éppen úgy tartja kedvük. Nem arról van szó, hogy képtelenek uralkodni az indulataikon, sokkal inkább arról, hogy nem akarnak, és egyedül nyugodtabbak, nem kell alkalmazkodniuk senkihez.