Csillagok

Ez a 3 csillagjegy hajlamos leginkább a válásra

Akárhogy is próbálkozunk, a kapcsolatok olykor sajnos nem működnek. Az egyik pillanatban még azt hihetjük, hogy minden rendben van, a másikban pedig ott állhatunk a szakadék szélén, azon gondolkozva, hogyan juthattunk idáig – és csak egyetlen megoldás létezik, a válás. Nem törvényszerű, de állítólag a születési dátumunk szerint is megmondható, mely jegyekre jellemző leginkább ez a lépés. Vagy lehet, hogy csak arról van szó, hogy rájuk jellemző legkevésbé az, hogy kitartsanak egy hosszú távú kapcsolatban? Mutatjuk, ez a 3 csillagjegy hajlamos a leginkább a válásra.

Kos

A Kosok igen energikusak, intelligensek, bátrak és kreatívak, valamint meglehetősen erős egyéniségek, és a hiúság is jellemző rájuk. A velük való kapcsolat lehet olyan, mintha a felhők fölött lépkednénk nap mint nap a szivárvány alatt, de egy pokoli mérkőzéssé is fajulhat a párkapcsolat. Ha egy Kossal kötjük össze az életünket, könnyen lehet, hogy csak másodhegedűsök lehetünk a kapcsolatban – azt meg nem mindenki viseli. Ezért is lehet nehezebb velük hosszú távú kapcsolatot kialakítani. És ezt a Kos is tudja, érzi – ezért inkább szakít vagy elválik, de nem szereti, ha feszültség van az életében nap mint nap.

Fotó: iStock.com/BernardaSv

Fotó: iStock.com/BernardaSv

Oroszlán

Az Oroszlánok melegszívűek és nagylelkűek, és szükségük van a szeretetre és a csodálatra. Imádják, ha a középpontban lehetnek. De egy pillanat alatt megmakacsolhatják magukat, és hajlamosak a lustaságra, ezeket pedig olykor igen nehéz elviselni. Szeretik a kizárólagosságot, és hajlamosak ragaszkodni a párjukhoz, ezért a legkisebb kétség esetén is képesek féltékenykedni, elbizonytalanodni – és szakítani, vagy ha úgy alakul, akkor a válástól sem riadnak vissza.

Mérleg

Kedvesek és szelídek a Mérlegek, a harmóniára törekszenek és a béke szerelmesei. Ki ne szeretne egy ilyen párt? Viszont nagyon nehéz megmondani, mitől lesznek a jegy szülöttei boldogok – és ennek keresése jócskán megnehezítheti a kapcsolatot. A hétköznapi stressz ugyancsak a kapcsolat ellen játszhat. És ha nem találják meg az áhított békét és boldogságot, akkor hamar továbbállnak.