Csillagok

Romba döntheti az életünket az örökös hasonlítgatás

Hála a közösségi oldalaknak, egyre nagyobb teret kap az irigykedés, hiszen a legtöbben csak a tökéletes fotókat osztják meg magukról. Természetes, hogy azonnal elkezdjük az összehasonlításokat, holott sokkal jobban járnánk, ha a külvilág helyett önmagunkra koncentrálnánk.

Mindannyian szeretnénk boldogok lenni, de emellett azt is szeretnénk, ha mások annak látnának minket, éppen ezért csupán bizalmas barátnőinkkel osztjuk meg a kudarcainkat, a küzdelmeinket, és kifelé gyakran azt mutatjuk, minden a legnagyobb rendben van. Eszünkbe sem jut, hogy esetleg mások pont ránk irigykednének, a mi életünket tartják az élhető világok legjobbikának. Az nem lehet, hogy imádatunk vagy irigységünk tárgya pont ugyanúgy küzd a mindennapokkal, ahogy mi is tesszük, csak ezt – hozzánk hasonlóan – nem teszi ki feltétlenül a kirakatba?

Csak azt látjuk, ami nincs

Irigykedünk, mert vágyunk a szebb életre, a nagyobb házra, a több pénzre, az izgalmasabb, tartalmasabb életre, és azt hisszük, ez másoknak garantáltan megvan. Ha egyedülállók vagyunk, úgy érezzük, rajtunk kívül mindenki szerelmes fotókat posztolgat, ha nincs gyerekünk, szinte az egész világ babakocsit tol a szemünk előtt, ha betegek vagyunk, irigykedünk az egészségesekre. Bele sem gondolunk, hogy vannak sorstáraink, vannak nálunk nehezebb sorban élők, és ugyanúgy elmegyünk mellettük is, ám rajtuk nem akad meg a szemünk. Csak azokon, akik vágyaink tárgyát, személyét képviselik vagy élik. Pedig milyen jó lenne, ha megtanulnánk értékelni azt, ami a miénk, és ha valami többre vágyunk, akkor azt terveznénk meg, mi magunk hogy fogjuk azt elérni „bezzeg mások” helyett!

Fotó: iStock.com/Photodjo

Fotó: iStock.com/Photodjo

Kinek az életét éljük?

A hasonlítgatásnak ugyanis mindig ára van. Elkezdünk másokra figyelni ahelyett, hogy jó adag önismeretet felszedve magunkkal jönnénk tisztába. Azt már betéve tudjuk, mi a helyzet a szomszéd autójával, de a sajátunkat egy hete nem vittük szervizbe – s ez a lelkünkre is igaz lehet. Mire megyünk azzal, ha másokkal foglalkozunk? Halad valamit tőle a mi életünk? Jobb döntéseket hozunk, tisztába kerülünk a saját szándékainkkal? Ki igazából a főnök az életünkben?

Ha hasonlítgatunk, elkedvetlenedünk

Ha mindig csak mások boldogságát látjuk meg, és csak irigykedünk, hamarosan nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat. Elkezdjük elfelejteni, nekünk milyen pozitív dolgok vannak az életünkben, és nem is értékeljük őket igazán. Emellett az állandó hiába vágyakozásnak cselekedet nélkül passzivitás és depresszió lesz az eredménye. Nem igaz, hogy „másoknak mindig jobb”, de ahhoz, hogy ezt észrevegyük, ki kéne lépnünk a passzív szemlélő szerepéből, és kézbe venni a saját életünk irányítását. Elérni a boldogságot, amire vágyunk, és először is elhinni, hogy az a mi életünk része is lehet. Nem képzelhetjük magunkat mindig valaki más helyébe, mert ettől csak még rosszabbnak látjuk majd a valóságot.

Fotó: iStock.com/AntonioGuillem

Fotó: iStock.com/AntonioGuillem

Mindenkinek megvan a maga útja

Nem ismerjük azokat, akikre irigykedünk, mert ha igazán ismernénk őket, abbahagynánk a hasonlítgatást. Másoknak sem jobb, mint nekünk, ugyanúgy harcolnak, kedvetlenek, boldogtalanok, csalódottak olykor ők is, ugyanúgy meg kell dogozniuk az előrehaladásért, türelmesnek, kitartónak kell lenniük. De elindultak, és mennek az úton, amit saját maguknak szabtak ki. Tegyük mi is ezt. Mindaannyian különbözőek vagyunk, ami azért jó, mert így a saját életünket saját személyiségünkre szabhatjuk, és nem mások mintáit követjük. Ők sem követik a mieinket. Ne azt találjuk ki, hogy lehetnénk azok, akiket irigylünk, hanem azt, kik vagyunk mi valójában – sokkal érdekesebb és hasznosabb elfoglaltság.

Igenis elég jók vagyunk

A hasonlítgatás és az irigykedés egy alapvetően bennünk hurcolt értéktelenség-érzést erősít csak fel.  Ezzel kell kezdenünk valamit ahhoz, hogy tényleg sikereket érjünk el a saját (!) életünkben. A sors ugyanolyan kegyes lehet hozzánk, mint másokhoz. Mi is elérhetjük azt, amire vágyunk, de ehhez először meg kell engednünk magunknak, hogy boldogok legyünk. Meg kell szeretnünk magunkat, és abbahagyni saját magunk hibáztatását, lekicsinylését, tudat alatti büntetését. Erre jön rá sok-sok önismeret és bátorság, és máris azon kapjuk magunkat, hogy a boldogság felé menetelünk. Amíg nem hisszük el, hogy méltók vagyunk rá, el sem tudunk indulni.