Csillagok

A korona súlya alatt – A legjobb filmek a brit királyi családról

Kimeríthetetlen téma, olyan, amely mindig is számot tartott az emberek érdeklődésére. Nem is csoda, hiszen ki ne szeretne belelátni a mindenkori uralkodók életébe, képet kapni a mindennapjaikról, vívódásaikról, szerelmeikről, és persze a hatalmas terhekről, amiket születésük jogán magukon viselnek. Íme néhány igazán izgalmas és kihagyhatatlan film a brit uralkodók életéről a középkortól egészen napjainkig.

A másik Boleyn lány

A 2008-as amerikai–brit filmdráma a középkori Angliába kalauzol vissza minket, VIII. Henrik uralkodásának idejére. A régóta fiúörökösre áhítozó király érdeklődése a két Boleyn lány, Mary és Anne felé irányul. A történet megrázó eleme, ahogy szerető családapák adják leányukat a király udvarába, remélve, hogy elcsábítva az uralkodót jobb pozíciót szereznek maguknak az udvarnál. Boleyn Anna végül kivívja VIII. Henrik szerelmét, ráveszi, hogy váljon el feleségétől, Aragóniai Katalintól, vegye át az anglikán egyház irányítását, és főleg tegye feleségévé Annát. A házasság aztán tragikus véget ér: Anna is „csak” egy lánygyermekkel tudja megajándékozni a királyt, így férje, hogy megszabaduljon tőle, kivégezteti. A sors iróniája, hogy a lánygyermek később I. Erzsébet néven az egyik legnagyobb uralkodó lett.

 

Az ifjú Viktória királynő

A 2009-es filmdráma Viktória királynő uralkodásának kezdetéről szól, arról az időszakról, amikor az aranykalitkában nevelkedett Viktória kiszabadul anyja és annak pártfogója, John Conroy irányítása alól, és elfoglalja Nagy-Britannia trónját, alig néhány hónappal 18. születésnapja után. Ekkor ismerkedett meg szerelmével, Albert herceggel is, akivel már életükben egy nemzet szimbólumává, erkölcsi példájává váltak. Viktóriáról hamar kiderül, hogy kemény fából faragták, trónra termett, és méltán nevezett el róla az utókor egy egész korszakot: a viktoriánus kort.

 

Viktória királynő és Abdul

Viktória királynő sokak fejében úgy él, mint egy nemzet nagymamája, az özvegy királynő, aki élete végéig feketében járt, gyászolta szeretett férjét, Albertet, akit fiatalon elveszített. Viktória azonban élete alkonyán is talált örömet az életben, nevezetesen egy nagyszerű barátság képében, amely a királynő életének utolsó másfél évtizedét aranyozta be. Az indiai származású Abdil Karim meghatározó szerepet töltött be az idős királynő utolsó éveiben, családja és az udvar legnagyobb tiltakozására.

A film persze nem száz százalékig hiteles, erre pedig a készítők mindjárt a főcím előtt felhívják a figyelmet egy rövid mondattal, miszerint: „Igaz történet alapján… Nagyjából.” De nem is kell mindig olyan keményen ragaszkodni a tényekhez, egyszerűen dőljünk hátra, és élvezzük, hogy Stephen Frears rendező egyszerre készített megható alkotást egy öreg uralkodóról és gúnyrajzot a királyi udvar néha eltúlzott szokásairól.

 

A király beszéde

VI. György nem készült királynak, V. György másodszülött fiaként úgy hitte, meghúzódhat majd a háttérben, azonban a szerelem közbeszólt, amikor bátyja, VIII. Eduárd úgy döntött, lemond a trónról, hogy többszörösen elvált, amerikai kedvese mellett öregedhessen meg. A szorongós, dadogós Bertie-ből, két kislány – a jelenlegi II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő – édesapjából egy csapásra VI. György király lett, akinek nemcsak a korona súlyával, hanem saját dadogásával is meg kell küzdenie. A küzdelemben egy Lionel Logue nevű ausztrál logopédus volt a segítségére, szakemberként és barátként is. Megható történet arról, hogy még egy kiváltságos ember, a királyi család tagja, vagy akár maga a király is, ugyanolyan szorongásokkal küzd, mint bármelyikünk a világon, de az ő személyes küzdelmei és sikerei már egy egész nemzetre, sőt az egész világra is hatással lehetnek.

 

A királynő

Sokan úgy ismerjük Erzsébet királynőt, mint az idős hölgyet, aki színesebbnél színesebb ruháiban és különös kalapjaiban egy nemzet összetartó ereje, az állandóság jelképe. Azonban ez nem volt mindig így, ugyanis az ő immár több mint 65 éves uralkodása alatt is voltak hullámvölgyek, sőt válságok. Az egyik ilyen mélypont 1997 augusztusában volt, amikor a trónörökös, Károly herceg volt felesége, a mindig népszerű Diana hercegné autóbalesetben elhunyt. A Diana halála utáni nemzetközi gyász váratlanul érte és új helyzet elé állította II. Erzsébetet és az Egyesült Királyság kormányát is. A tragikus fordulatot követő napokról szól A királynő című film, amelyben láthatjuk az uralkodó vívódását, aki egyszerre próbál helytállni egy ország és egy család fejeként, nagymamaként is.

 

+1

II. Erzsébet gyémántjubileuma

Ha valaki jobban szeret a történelem biztos talaján maradni, és kevéssé élvezi, hogy a filmkészítők néha bizony fiktív elemekkel, kitalált párbeszédekkel színesítik a valóságot, annak sem kell aggódnia: remek dokumentumfilmek készültek a brit királyi családról. A II. Erzsébet gyémántjubileuma című alkotás például három epizódon keresztül mutatja be a királynő uralkodását a kezdetektől napjainkig.