Csillagok

A horoszkópunk elárulja, hogyan vetünk véget egy kapcsolatnak

Mindenki másképp mondja ki a végső búcsút egy párkapcsolatban – sokat elárul a szakítási stílusunkról az, hogy milyen csillagjegyben születtünk. Lássuk, ki hogyan vet véget a szerelemnek!

Kos

Nagyon indulatosak vagyunk, ezért egy-egy nagy vita után hajlamosak vagyunk azonnal szakítani. Várjunk inkább pár napot, ugyanis ha lenyugodtunk, általában máshogy látjuk a dolgokat.

Bika

Megfontoltak vagyunk, ami jó dolog, de ez azt is jelenti, hogy húzzuk-halasztjuk a szakítást a végsőkig. Ha úgy érezzük, hogy itt az ideje, ne üljünk rajta tovább!

Ikrek

Ha egyszer eldöntöttük, hogy szakítani akarunk, nincs senki és semmi, aki megváltoztathatná a döntésünket. Ezen a téren makacsok vagyunk, és nem engedünk.

Rák

Nekünk gyakran jobban fáj a szakítás, mint annak, akivel szakítunk, még akkor is, ha már nem vagyunk szerelmesek. Nagyon a szívünkre vesszük, és rettenetesen tudunk szenvedni.

Oroszlán

Lobbanékony természetünkkel ellentétben a szakítást nyugodtan és tárgyilagosan rendezzük, szívesen átbeszéljük, hogy mi romlott el, és hol ment el a kapcsolat. Az ex mindig tudja, hogy hányadán állunk.

Szűz

A párkapcsolatok az érzelmekről szólnak, de ha a szakítás van a porondon, nagyon tárgyilagosak vagyunk. Ha a logika azt diktálja, hogy szakítanunk kell, nincs miért együtt maradnunk, és azonnal ki is lépünk a kapcsolatból.

Mérleg

Mindent igyekszünk úgy megoldani, hogy a másiknak minél kevésbé fájjon, de be kell látnunk: egy szakítás soha nem fájdalommentes. Nehezen viseljük, hogy megbántjuk azt, akit valaha annyira szerettünk.

Fotó: iStock.com/fizkes

Fotó: iStock.com/fizkes

Skorpió

Ha bántanak minket, hajlamosak vagyunk megbosszulni, de inkább ne tegyük. Helyette egyszerűen lépjünk ki a kapcsolatból, nincs értelme a másiknak is fájdalmat okozni.

Nyilas

Nem szeretjük a szakításokat, és hajlamosak vagyunk inkább eltűnni, mint egy az egyben kimondani, hogy vége van. Szokjunk le róla, mert ezzel csak még jobban megbántjuk a másikat!

Bak

Nem sietjük el a döntést, és minden oldalról megvizsgáljuk, vajon tényleg nincs-e más választás. Ha azonban döntésre jutunk, biztosak vagyunk a dolgunkban, és azonnal szakítunk.

Vízöntő

Szeretünk jóban maradni az exeinkkel, de értsük meg, ha nekik erre nincs igényük. Nem mindenki tudja úgy félretenni a korábbi érzelmeit, mint mi.

Halak

Nehezen vesszük rá magunkat a döntésre, mert rosszul viseljük a választásokat. Addig húzzuk, amíg a másik nem mondja ki az utolsó szót.