Csillagok

Ez vár ránk a csillagok szerint csütörtökön – 2018. február 22.

A Vízöntők tanuljanak meg nemet mondani, a Szüzek pedig élvezzék ki a megérdemelt pihenést! Lássuk, mit ígérnek a csillagok a többi jegy szülötteinek.

Kos

A mostani pörgés után végre ma egy kicsit lassíthatunk, és kellemes, nyugodt napnak nézünk elébe. Használjuk ki az üresjáratot, és pihenjük ki a fáradalmainkat!

Bika

A barátaink tanácsai ellenére mégis olyat teszünk, ami még a mi megérzéseink ellen is megy – de meglepően jól sülhet el a dolog. Néha a legnagyobb meglepetések ilyen helyzetekből adódnak.

Ikrek

Olyasvalamire várunk már egy jó ideje, ami, úgy tűnik, soha nem érkezik el. Tudnunk kell, mikor adjuk fel, és keressünk új lehetőségeket, mindegy, hogy a magánéletről vagy a munkahelyről beszélünk.

Rák

Kényeztessük ma magunkat valami olyannal, amit régóta meg akarunk venni vagy meg akarunk tenni – a mai nap tökéletes arra, hogy egy kicsit megnyugodjunk, és letegyük a terheinket.

Oroszlán

Szükségünk van valakire, akivel beszélgethetünk, és aki meghallgatja a problémáinkat, mert mostanában  mi voltunk minden ismerősünk lelki szemetesládája. Adjunk hangot annak, hogy nekünk is vannak dolgok, amik nyomják a szívünket!

Szűz

Minden okunk megvan az örömre és az ünneplésre, hiszen egy nagyon jó időszakot zárunk le most. Engedjük el magunkat, és élvezzük a sikert!

Mérleg

Olyan öröm érhet minket, amit nem akarunk azonnal világgá kürtölni – mindegy, mi az, ne érezzük kötelességünknek, hogy elmondjuk bárkinek is a jó hírt. Ameddig csak akarjuk, tartsuk magunkban!

Forrás: Unsplash / Pete Bellis

Forrás: Unsplash / Pete Bellis

Skorpió

Jól válogassuk meg a barátainkat, mert hamarosan kiderül, hogy nem mindegyikük érdemli meg azt, hogy a bizalmasunk legyen. Járjunk nyitott szemmel!

Nyilas

Ha azon morfondírozunk, hogy jól cselekedtünk-e a közelmúltban, vagy sem, akkor inkább ne jártassuk ilyenen az agyunkat – ami megtörtént, megtörtént, nem tudunk rajta változtatni!

Bak

Mindig szívesen törődünk másokkal, most pedig egy ismerősünknek még inkább szüksége lesz ránk, mint bármikor. Siessünk a segítségére, értékelni fogja!

Vízöntő

Itt az ideje, hogy végre ne csak másokkal, hanem magunkkal is törődjünk! Ha úgy érezzük, hogy kiszipolyoznak bennünket, tanuljunk meg nemet mondani.

Halak

Azt hihettük, hogy nincs több feladatunk, de folyton visszarángatnak egy újabb körre – mindegy, hogy a magánéletünkről vagy a munkánkról van szó, úgy tűnik, hogy sosincs vége a teendőknek. Ne hagyjuk, hogy kihasználjanak bennünket!