Csillagok

Kezdjük el szeretni magunkat, és szabaduljunk meg a negatív testképtől

Mindannyian vágyunk arra, hogy elégedettek legyünk, ha a tükörbe nézünk. Ám nem is olyan egyszerű szeretni magunkat egy olyan világban, ahol kiskorunk óta mintákat állítanak elénk, amiknek jól-rosszul, de igyekszünk megfelelni.

Akkor kezdődik az egész, amikor kamaszkorunkban hirtelen megnyúlunk, és vagy túl soványnak kezdenek csúfolni, vagy túl kövérnek: középút nincs. Ha nagy a mellünk, azért nevetnek össze a hátunk mögött, ha kicsi, akkor azért, ha van pattanásunk, az a baj, ha nincs, akkor biztos, hogy az orrunk miatt gúnyolnak. Nagyon nehéz ebben az időszakban szeretni magunkat, és az iskolai környezet sokszor pont akadályoz benne. S ebben az időszakban megszületik a lista, ami minden nő fejéből egytized másodperc alatt előhívható: azon dolgok listája, amiket nem szeretünk önmagunkban, és megműttetnénk vagy átalakítanánk, ha tehetnénk.

Fotó: iStock.com/m-imagephotography

Fotó: iStock.com/m-imagephotography

Fiatal felnőttként általában a modellekhez hasonlítjuk magunkat, és pechünkre pont olyan korban élünk, amelyben tíz-húsz éve a vékony, magas nők voltak divatban. Ha nem úgy néztünk ki, mint ők, lehet, hogy kialakult néhány önértékelési problémánk – bár erre akkor is megvan az esély, ha pont úgy néztünk ki, mint a modellek. Saját magunk szeretetének egyébként pont ez a legnagyobb gátja: mindig összehasonlítjuk magunkat más nőkkel, és mindig vesztésre állunk.

Egyediek vagyunk

Az a nő, akit szebbnek látunk magunknál, nagy valószínűséggel ugyanolyan vacakul érzi magát, ha a tükörbe néz, mint mi, csak más testrészein problémázik. Ő is irigyel éppen valakit – talán pont minket. Mégis azt képzeljük, hogy akinek álomteste van – legalábbis a magazinok retusált képein –, az garantáltan sikeres a munkájában, a párkapcsolatában, az életében, és ugrál a boldogságtól, ha tükörbe néz. Hogy ez mennyire nem így van, arról rengeteg szupermodell tudna mesélni. Rajtunk az segít, ha megértjük, hogy nem kell hasonlóvá válnunk egy elképzelt ideálhoz, mert pont jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk. Igen, a vastag combjainkkal, a narancsbőrünkkel, akárhogyan. Megismételhetetlenül egyediek vagyunk, és ezt nem kéne szégyellnünk.

A hibák nem is hibák

Senkinek sincs tökéletes teste, és nem azért, mert nagyon kevesen tartják magukat tökéletesnek, hanem azért, mert ez a kategória nem is létezik. Emberek vagyunk, szervezetünk működése egy csoda, és mindenünk pont azért olyan, amilyen, mert annak célja van. Testünk azért – is – van, hogy élvezzük a mozgás örömét, akaratunk, érzelmeink kifejeződését, hogy ölelni tudjunk, hogy átéljük érzékszerveink minden csodáját. Testünk azért – is – van, hogy örömünket leljük benne. Ehelyett órákig állunk egy túlvilágított próbafülkében, és sírunk, mert nem férünk be az egyenfürdőruhába – amit 12 éves kislányoknak terveztek, csak elfelejtették ráírni a címkére.

Fotó: iStock.com/santypan

Fotó: iStock.com/santypan

Sport és művészet

Sokat segít testünk elfogadásában az, ha félretesszük a modellekkel telezsúfolt magazinokat, és elkezdjük figyelni az igazi embereket. Hogyan szőtt pókhálót az idő nagymamánk bőrére? Hogy maradt mégis olyan selymes? Miben hasonlítunk a szüleinkre, mit örökölt a gyerekünk? Az ő testét is szörnyűnek látjuk? Akkor a magunkét miért? Menjünk képzőművészeti galériákba, és szemléljük meg a meztelen testeket szobrokon, festményeken: mindegyik a maga módján műalkotás, amit az alkotó megpróbált valahogy visszaadni, szemléltetni a közönségnek. Ha pedig továbbra is elégedetlenek vagyunk, akkor változtassunk azon, amin tudunk. Sportoljunk, hogy feszesebbek legyenek az izmaink, táncoljunk, hogy átáradjon testünkön a zene, élvezzük, hogy mennyiféle mozgásra vagyunk képesek, és tartsuk szervezetünket egészségesen. Ne sanyargassuk, éheztessük, kínozzuk magunkat gyűlöletből, az életmódváltás, az odafigyelés nem erről szól, hanem arról, hogy szeretjük ezt a testet, és szeretnénk minél jobb állapotban élvezni a vele járó örömöket, lehetőleg minél hosszabb ideig. Hagyjuk az önostorozást, a tükör előtti utálkozást, ne beszéljünk tükörképünkhöz olyan stílusban, mint egy kegyetlen személyi edző: mutassuk meg inkább a testünknek, mennyire szeretjük, óvjuk és értékeljük.

Túl rövid az élet a siránkozáshoz

Az igazán sikeres emberek – beszéljünk munkáról vagy szerelemről – nem azokból lesznek, akik konfekcióméretűek, hanem azokból, akikből sugárzik, hogy nagyra értékelik magukat, tisztában vannak a hibáikkal, de azokkal együtt is egészséges mértékben csodálatosnak tartják lényüket. Főleg azokkal fordul ez elő, akik átéltek olyan balesetet, betegséget, amikor nagyon is fontossá vált, hogy testük meggyógyuljon. Ha rádöbbenünk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a tükör előtt keseregjünk, már jó úton vagyunk a boldogság felé.