Csillagok

Harmónia a konyhában, avagy étkezzünk a feng shui szerint

A feng shui ősi kínai hagyomány, amely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. Ez a harmóniára való törekvés pedig megjelenhet a konyhában is, a feng shui filozófiája szerint ugyanis minden színnek és íznek megvan a maga sajátos jelentősége, hatása. Mutatjuk, melyik ételt mikor érdemes fogyasztani, vagyis hogy hogyan étkezzünk a feng shui szerint.

A feng shui egy ősi kínai filozófiai rendszer, amely arra törekszik, hogy harmóniában legyünk a környezetünkkel. Széles körben használják, elsősorban épületek megtervezéséhez, lakások el- és berendezéséhez, annak érdekében, hogy az épített környezet az élet minden területén pozitívan hasson az azt használókra. Vagyis a hagyományos feng shui célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével – a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén, illetve a lakhelyek megfigyelésén alapul – olvasható a Wikipédián.

Arról már kevesebb szó esik, hogy étkezni is lehet a feng shui szerint, merthogy annak filozófiája szerint minden színnek és íznek megvan a maga sajátos jelentősége, szervezetünkre gyakorolt hatása. Eszerint akinek pluszenergiára van szüksége, annak azt tanácsolják, hogy egyen édeset, akinek pedig például hólyagbántalmai vannak, az egyen feketét, mondjuk egy kis kaviárt.

Fotó: iStock.com/ RomarioIen

Fotó: iStock.com/RomarioIen

Színek, ízek, hatások

Természetesen a változatos, kiegyensúlyozott, vitamin- és tápanyaggazdag étkezés a legegészségesebb, de amikor úgy érezzük, hogy valamely szervünk egy kis támogatást igényel, segítségül hívhatjuk például az ötelemes táplálkozást. Eszerint például:

  • fém/ősz/fehér: tüdő – csípős fehér ételek, például a hagyma.
  • víz/tél/fekete: vese – sötét, sós ételek, mint például a hínár, a kaviár vagy a misoleves.
  • fa/tavasz/zöld: máj – leveles zöldségek és savanyú ízek, mint például a méz vagy az ecet.
  • tűz/nyár/vörös: szív – olyan keserű ételek, mint például a bojtorjángyökér vagy a csírák, amelyek csökkentik a felesleges tüzet, és kitisztítják a szív- és érrendszerünket.
  • föld/későnyár/sárga: lép-hasnyálmirigy – édesburgonya, jamgyökér és sütőtök.
    Fotó: iStock.com/OksanaKiian

    Fotó: iStock.com/OksanaKiian

Jin és jang az étkezésben

A Jin és a jang a két pólus – „pozitív” és „negatív” –, a közöttük lévő feszültség a világegyetem, az élet mozgatója, a mindent átható rezgés, ami által és amiben éljük a mindennapjainkat. A feng shui feladata pedig az, hogy a minket körülvevő környezetben megteremtse ezek egyensúlyát, összhangját. Az étkezésben is. A „jang ételek” melegebbek, szárazabbak és növelik a szervezet belső hőjét, míg a „jin ételek” inkább hidegek, nedvességet adnak, és csökkentik a testhőt. A jang ételek általában több zsírt tartalmaznak, és magasabb energiaszintet biztosítanak. Ezzel szemben a jin ételek lédúsabbak.

Az egészséges, kiegyensúlyozott étkezésnek eszerint három rész jangot és két rész jint kell tartalmazniuk. Az arányok megváltoztatása esetén érdemes mindig utánanézni, hogy az milyen hatással lehet a szervezetünkre.

Jang ételek: marhahús, fekete bors, barna cukor, vaj, sajt, csirkemáj, zsír, csili, csokoládé, kávé, tojás, füstölt hal, fokhagyma, zöldpaprika, liba, sonka, vörösbab, bárány, póréhagyma, fokhagyma, mogyoróvaj, pörkölt földimogyoró, burgonya, nyúl, pulyka, dió, bor.

Jin ételek: mandula, alma, spárga, bambusz, banán, árpa, tarkabab, túró, brokkoli, fejes káposzta, zeller, kagyló, kukorica, kukoricaliszt, rák, uborka, kacsa, hal, szőlő, édességek, fagylaltok, citrom, gomba, narancs, ananász, só, spenót, eper, szójabab, fehér cukor, paradicsom, víz.

Semleges ételek: kenyér, sárgarépa, karfiol, cseresznye, csirkehús, datolya, tej, olajbogyó, őszibarack, borsó, szilva, sertéshús, mazsola, barna rizs, gőzölt fehér rizs, édesburgonya.